szerző:
hvg.hu/MTI

A VOLT első teljes napján, szerdán Dömötör Csaba, a Miniszterelnökségi Kabinetiroda parlamenti államtitkára tartott sajtótájékoztatót a soproni Fő téren. Korábban a kormány egymilliárd forintos támogatást adott a fesztivál új területének fejlesztésére.

Magyarország fesztivál-nagyhatalommá nőtte ki magát, ezt a folyamatot a kormány kiemelten támogatja, mert a fesztiválturizmus a turizmus egyik húzóágazata

– jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba a VOLT Fesztivál első teljes napján, szerdán a soproni Fő terén tartott sajtótájékoztatóján.

Dömötör Csaba
©

Dömötör Csaba elmondta, hogy 2012 óta csökkentett, 18 százalékos áfakulcs van érvényben a fesztiválokra vonatkozóan, emellett idén a Magyar Turisztikai Ügynökség 1,3 milliárd forinttal támogat rendezvényeket, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig 750 millió forintos támogatást biztosít 67 helyszínen. Hozzátette, hogy a támogatott fesztiválok között vannak könnyűzenei, kortárs művészeti fesztiválok, színházi találkozók, jövőfesztivál és gasztronómiával foglalkozó fesztiválok is. 

A sajtótájékoztatón Farkas Ciprián, Sopron tanácsnoka is beszélt, aki elmondta, hogy a VOLT Fesztivál Európa legrangosabb közepes méretű fesztiválja, ahová évente mintegy 150 ezer ember érkezik. Ezzel együtt megköszönte a kormány támogatását is, hogy az új rendezvényhelyszínen korszerű és kulturált körülményeket tudtak teremteni a közművesítéssel – erre csaknem egymilliárd forintos támogatást kapott a központi költségvetésből a soproni önkormányzat.

Rendszerváltás On – Orbán Viktor híres beszédével szórakoztatnak

Mint korábban megírtuk, a kormánytól nemcsak Dömötör Csaba szavait lehetett hallani a fesztivállal kapcsolatban, hanem egy archív felvételen a miniszterelnök hangja is hallható volt a rendezvény területén. A nagyszínpadnál, a koncertek között rövid bejátszásokban Orbán Viktor híres, Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédének egy része hallható, az apropó pedig a rendszerváltás 30. évfordulója.

Az Index a spottal kapcsolatban megkereste a VOLT Fesztivál szervezőit, akik közölték, hogy „megállapodásuk van a Terror Házával, a 30 évvel ezelőtti eseményekre", és különböző filmek, bejátszások „az óriáskivetítőn rotációban mennek, ugyanolyan sűrűséggel”, amiből a rendszerváltás évfordulójáról szóló bejátszás sem lóg ki.

A Terror Háza nemcsak az archív felvételt bocsátotta a fesztivál rendelkezésére, de a helyszínen láthatók annak a tablókiállításnak az elemei is, amelyeket az intézmény Andrássy úti épülete előtt is meg lehetett tekinteni.

©

Ezek a tablók tömören, kevés szöveggel, sok képpel emelik ki és mutatják be nagyon nagy vonalakban a rendszerváltás főbb eseményeit, igaz – ahogy a 444 egy erről szóló kritikájában is megjegyzi – elég hiányos a kiállítás, mert például a demokratikus ellenzék rendszerváltásban nyújtott szerepét nem említi meg, annál inkább nem győzi hangsúlyozni Orbán Viktor és a Fidesz szerepét.

©

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A szír macskamentő és Thürmer Gyula egy dalban - itt a megzenésített hírek 2. része

A szír macskamentő és Thürmer Gyula egy dalban - itt a megzenésített hírek 2. része

Kerpel-Fronius azért így is nekifut az önkormányzati választásnak

Kerpel-Fronius azért így is nekifut az önkormányzati választásnak

Lemondott az olasz miniszterelnök

Lemondott az olasz miniszterelnök

A vendégeire törte a szélvédőt az albán éttermes, úgy bepöccent

A vendégeire törte a szélvédőt az albán éttermes, úgy bepöccent

Micsoda egybeesés – a robbanás után leállt több oroszországi nukleáris mérőállomás

Micsoda egybeesés – a robbanás után leállt több oroszországi nukleáris mérőállomás

Félrement: Dániai bálnamészárlással támadta be a brazil elnök a norvégokat

Félrement: Dániai bálnamészárlással támadta be a brazil elnök a norvégokat