Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Szerinte „ha létezik ember, aki túlél egy ilyet, az ő”.
Egy lavina sodorta el hat nappal ezelőtt Wittek Péter sátrát a Himalájában. A hegymászó öccse, Oberfrank Gergő a Blikknek azt mondta:
Péter nagyon képzett, tapasztalt hegymászó volt, legalább 10 éve járta a világot, a Himaláján azonban most volt először. Egy éve készült erre, mind fizikailag, mind mentálisan jó állapotban volt. Nyáron még együtt is edzettünk, extra súlyokkal sétáltunk.
Wittek Péter kvantumfizikus egy nemzetközi csapattal indult megmászni a Himaláját. A tervek szerint október 6-ig tartott volna a túra, a cél pedig a 6500 méteren található tábor volt. A sátorban tartózkodott, amikor egy lavina elvitte őt, és egy másik mászót, akinek később sikerült kiásnia magát a hó alól. Az öccse szeptember 11-én, az utazás előtt beszélt vele utoljára. Azt mondta, Wittek Péter folyton kereste a kihívásokat, imádta az extrém dolgokat.
A földi csapatok elindultak a Himalájára, a helikopterek azonban az rossz időjárási viszonyok miatt csak csütörtökön indultak.
„A legképzettebb emberek keresik a bátyámat. Érzem, hogy visszakapom a testvéremet, úgy reménykedem ebben, mint egy őrült. Édesanyánk is hiszi és reméli, hogy élve láthatja meg Pétert. Ha létezik ember, aki túlél egy ilyet, az ő!” – mondta a lapnak Oberfrank Gergő.
A Blikk által megszólaltatott hegymászó szerint viszont kevés az esély arra, hogy a magyar férfit élve megtalálják. Kollár Lajos azt mondta: „Ha a lavina a sátrával együtt vitte el, akkor gyakorlatilag mozgásképtelenné vált, és a sátorban, a hó alatt fulladt meg. Amennyiben valahogy sikerült kiszabadítani magát, akkor is csak pár napja van, hiszen élelem és elég folyadék nélkül nincs sok esélye. Bár drukkolok, hogy ne így legyen, de szerintem már csak a holtteste kerül majd elő”.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.