Kedves gyerekek! Találkoztatok már elektromos szikrát adó székkel? Pedig gyakori! Irodákban látható, talán még az iskola irodájában is. Íme, bemutatok egyet: közönséges megszokott külsejű szék, nem szikrázó széknek csinálta a gyár, fából van neki az ülőkéje, támasza, vasból van a váza, látjátok. De egy különlegessége van, nézzétek csak! A lába végén cipő van, gumiból készült papucs. Ez a jellemzője, ismertetője a szikrázó széknek.

Így vezette fel Öveges József az 1968-as A legkedvesebb kísérleteim című tévésorozatának A szikrázó szék című epizódját. Majd többek között műanyag tányérból, drótból elektroszkópot készített, le is mérte, mekkora feszültségre képes feltöltődni egy ilyen szék (ötezer Voltra), elmagyarázta, hogyan lehet alufólia segítségével faszékkel is megcsinálni a kísérletet. A feltöltött székhez közelítve az ujját, színpadiasan jajongott, amikor megcsípte a szikra. Mesélt, ordított, bohóckodott.

Órái és tévés előadásai is olyanok voltak, mint egy vidám színdarab, közben úgy magyarázta el a fizika jelenségeit, hogy azokat a diákok és a fizikáért esetleg nem annyira rajongó felnőttek is nemcsak megértették, hanem megszerették.

Árván maradt negatív elektromosság, sírna, ha tudna, de nem sír, mert sokkal okosabb

– mondja lelkesen például a leföldelt testben fellépő elektromos folyamatokról. Hát nem mesés a fizika?

Egyedi karaktere – ami valahol a showman és a nagy mesélő között helyezhető el – olyan népszerűvé tette a 60-as, 70-es években, mint az akkori sztárokat. Tudós volt, a tömegkommunikációs tudományos ismeretterjesztés egyik úttörője, „a fizika varázslója”, felszentelt piarista pap, feltaláló, de mindenekelőtt pedagógus (igazi nagybetűs).

Azt mondta, hogy

aki nem tudja elmondani azt, amit tud, úgy, hogy egy utcaseprő is megértse, az maga sem érti igazán.

A piarista fizikus

Egy kis zalai faluban, Pákán született 1895-ben. A pedagógusi „vért” von haus aus kapta: felmenői között generációkra visszamenőleg rengeteg tanár volt, édesapja is néptanítóként kereste kenyerét. (Igaz, nagyon korán meghalt, így anyja nevelte fel három testvérével együtt.)

Bekerült a győri bencésekhez, majd a kecskeméti piaristákhoz járt gimnáziumba, tizenöt éves korában belépett a Piarista Tanítórendbe. A budapesti egyetemen matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett, ezt követően pappá szentelték. Húsz évig a piarista rend szegedi, tatai, váci gimnáziumaiban tanított matematikát és fizikát, végül Budapesten vezetőtanár lett, majd a tanárképzőn oktatta a leendő tanárokat.

Fortepan / Hámor Gyula

A pedagógusi hivatás egyébként utána is tovább öröklődött a családban, testvérének unokája, Öveges Enikő például ma az ELTE bölcsészkar egyetemi adjunktusa. Ezért nem csak családtagként, hanem szakemberként mondta azt a hvg.hu-nak, hogy híres felmenőjében megvolt mindaz, amire szüksége van egy kiemelkedő pedagógusnak: erős, magabiztos szaktudás a saját tárgyaiban, az a képesség, hogy ezt át is tudja adni másoknak, illetve az a zseniális karakter, ami igazi előadóvá tette.

Jerikó rózsája

Mint mondja, a professzor életműve azt bizonyítja, hogy a tudás elsajátításának eredményessége a tanár és a diák közös munkája. Öveges professzor a tankönyvekben leírt anyagot a jerikói rózsához hasonlította.

Hiszek az élőszó hatásában, a tanári magyarázat erejében. A jerikói rózsa egy összeszáradt, csúnya, kimúlt óriáspókhoz hasonló növény, de ha vízbe tesszük, megduzzad, kivirul, kiszínesedik, él. Ilyen száraz, csupán vázat tartalmazó valami a tankönyv is. És ezt varázsolja élő rózsává a tanár magyarázatának, ügyes módszerének csodavize. Ha a tanári magyarázat is száraz – a csoda elmarad.

Öveges azt vallotta tehát, hogy az igazi tanár a saját tudását alkotja újjá tanítványai lelkében. És azt, hogy

az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra.

A tárgy iránti szeretete miatt ugyanakkor végtelenül felháborította, ha egy diákja készületlen. Állítólag egyszer meghívták egy fővárosi gimnáziumba érettségi elnöknek, ő azonban a vizsgázók felét megbuktatta fizikából és matematikából. Többet nem is kérték fel.

Megelőzte a korát

Amit a professzor csinált már a 60-as években, az elképesztően előremutató volt pedagógiai szempontból – mutat rá Öveges Enikő. „Ma már azt hajtogatjuk állandóan, hogy interaktív tanulás, motiválás stb. Akkor ezeknek még nem tulajdonítottak nagy jelentőséget. Ő viszont már akkor sem monologizált a magyarázataiban, hanem egyfajta álinteraktív formában időnként kérdezett, és úgy folytatta, mintha válaszokat is kapott volna valakitől. Ez már elég volt, hogy minden tévénéző úgy érezze, bevonták a diskurzusba, hogy nekik beszél a professzor.”

Mert ő volt az első, aki már a tévé hőskorában felismerte annak jelentőségét a tudományos ismertterjesztésben. „Mindenki értette, hogy a tévé óriási dolog lesz, mert jól fogunk szórakozni, de hogy az a tudásmegosztásnak ilyen elképesztően hatékony eszköze lehet, azt talán ő értette meg először. Sok mindenben látta a jövőt.”

Már a Magyar Televízió 1957-es megnyitó műsorában is kapott lehetőséget egy félórás élő bemutatóra. Ennek olyan sikere volt, hogy ezután még tizenkét évig tanította az országot sajátos műsoraival a hangtanra (emlékezetes, Heki kutyás műsorából egy klipet is készített valaki), hőtanra, fénytanra vagy az elektromosságtanra.

Ő álmodta meg tulajdonképpen a Csodák Palotája koncepcióját is. Ha csak tehette, mindenütt hangoztatta, hogy szükség lenne egy vagy inkább több olyan helyre, amely mindenki számára érthetően és játékosan mutatná be a természet – a fizika, kémia, biológia – jelenségeit.

„Népművelési politikánk sürgős feladata az, hogy ezt a beláthatatlan fontosságú intézményt létrehozza, amely megértetné a jelent, és tapasztalatokon alapuló tudást adna a jövő építésére” – írja például a Kísérletezzünk és gondolkozzunk! című kötete utószavában.

Egy piarista sztár a kommunizmusban

Öveges hitt abban, hogy a vallás és a tudomány nem egymást kizáró, hanem kiegészítő részei a megismerésnek. Nagyon fontosnak tartotta a vallási és a hitközösségi életet. Népszerűsége azonban kikényszerítette, hogy a kor – radikálisan vallásellenes – kultúrpolitikája ennek ellenére is hagyja működni. Sőt 1948-ban Kossuth-díjjal jutalmazta a fizikai kísérleti eszközök olcsó előállításáért.

Még a politikába is belekeveredett a maga sajátos módján. 1968-ban megválasztották a Hazafias Népfront küldöttének. Igaz, ekkor is azt hangsúlyozta, hogy „ha majd a természet megismerésének és az ismeretek alkalmazásának a kérdései állnak annyira az érdeklődés terében, mint a politikaiak, megérkezett a várt boldog kor”.

Öveges professzor szó szerint élete végéig tanított. 1979-ben épp egy tanítványának magyarázott valamilyen fizikai jelenséget, amikor agyvérzést kapott. Kórházba szállítása után, 1979. szeptember 4-én, 84 évesen halt meg.

15 év múlva, 1994-ben nyílt meg az általa olyan nagyon szorgalmazott intézmény Csodák Palotája néven. Az azóta több helyszínt megjárt intézmény kísérleteket bemutató terme ma az ő nevét viseli.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: