szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az utóbbi hetekben a koronavírus miatt válságba került zeneipari helyzet miatt több jogdíjkezelő is rendkívüli szociális támogatásokat hirdetett meg előadóknak és zenészeknek, azonban az EJI (Előadóművészi Jogvédő Iroda) és az Artisjus támogatottakról szóló listáján találni érdekes neveket.

Az EJI már március végén meghirdette a szoctámmal kapcsolatos pályázatát, amelyben azt írták kikötésnek, hogy a pályázóknak legalább négy olyan előadást kell megnevezniük, amelyek a járvány miatti korlátozások következtében maradtak el. Az Index információi szerint, több kifejezetten ismert magyar előadó- és színművész is rendkívüli támogatást igényelt, amelynek összege 70-120 ezer forint között mozog. (Több konkrét nevet is felsorol a lap.)

Az Artisjus 160 ezer forintos pályázatára csak a könnyűzenei szerzők jelentkezhettek, akik jelentős bevételkiesést szenvednek el a koronavírus miatt. A szervezet honlapján el is érhető a támogatottak teljes névsora.

A lista leginkább furcsa szereplője Czutor Zoltán, aki 2011 óta az Artisjus vezetőségi tagja. (Az Index úgy tudja, hogy sem a pályázat előkészítésében, sem a pályázat elbírálásában nem vett részt, illetve jogi akadálya sincs annak, hogy vezetőségi tagként zenészsegélyt igényeljen a szervezettől.)

A támogatottak között szerepel rengeteg befutott, sokat játszott, gyakran foglalkoztatott, különböző tévéműsorokban zsűritag előadó is.

Az igénylők egy részét erős kritikával illette Majka a privát Facebook-oldalán. A nem publikus posztban többek között azt írja, hogy az ő zenekarából is jelentkezett egy ember, de a pénzt aztán jótékony célra ajánlotta fel. „Gusztustalannak és szánalmasnak tartom ezt az egészet!” – mondta az Indexnek telefonon Majka, akinek posztja alatt egyébként megjelent Vastag Tamás is. Az énekes korábban egy publikus posztban kérte azt, hogy jól gondolja meg mindenki, él-e a támogatással, mert olyanoktól vehetik el a helyet, akiknek valóban szüksége van bruttó 160 ezer forintra.

A magyar zeneipar komoly válsághelyzetbe került az elmúlt hónapokban. Több szórakozóhely és klub az elmaradó vagy új időpontra rakott koncertek jegyeinek visszaváltásával küzd, miközben a legfontosabb bevételi forrásnak számító nyári fesztiválszezon augusztus utolsó két hetét leszámítva teljesen elmarad.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!