Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
A 74 éves amerikai elnök pénteken a Twitteren jelentette be, hogy a feleségével együtt pozitív lett a koronavírustesztjük. A Guardian által megszólaltatott orvosok szerint Donald Trump esetében több olyan tényező is van – például a kora és a túlsúlya –, amely miatt fennállhat a komplikációk veszélye.
A lap egy kínai adatok alapján készült, a Lancetben márciusban megjelent tanulmányt idézve azt írja, hogy noha a koronavírusos betegek átlagos halálozási rátája 1,4 százalék között mozog, a hetven éven felülieknél ez az arány már 8,6 százalékra nő.
A Guardianben megszólaló intenzíves orvos szerint, ha az elnöknél tüdőgyulladás alakulna ki, az említett tényezők miatt nagyobb halálozási kockázatnak lenne kitéve.
A szakember szerint a kezdeti enyhe tünetek még nem feltétlenül árulnak el sokat a betegség lefolyásának a kilátásairól. Általában egy hét után javul vagy romlik nagyon gyorsan, akár 24 vagy 48 óra leforgása alatt a betegek állapota. Ekkor fordulhat elő például, hogy tüdőgyulladás alakul ki náluk. Az orvos szerint hasonlóképen zajlott le a betegség Boris Johnson brit miniszterelnöknél is.