Az orosz média idézte pénteken Kirillt, Moszkva és egész Oroszország pátriárkáját, aki előző nap a szociális szolgálatnak szentelt egyházi gyűlés résztvevőihez intézett videoüzenetében beszélt az abortuszról. "Ha egy nő meg akarja tartani a gyermekét, az egyháznál feltétlenül segítenek neki. (...) Ha nem tudja felnevelni a gyerekét, de megszülte vagy kész megszülni, ne ölje meg, szülje meg, és adja oda nekünk, az egyháznak" – hangoztatta az egyházfő.
Kirill szerint az egyház sosem fogja akadályozni az anyákat abban, hogy látogassák az egyházi gondozásba adott gyereküket, és "érezzék az együvé tartozást". A pátriárka szerint éppen ellenkezőleg: mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megszilárduljon a családjuk, amely – ha nem is teljes, de – értéket képvisel Isten és a haza előtt.
A BBC orosz hírszolgálata azonban a pátriárka beszédével kapcsolatosan megszólaltatott jogászokat, akik azt mondták, hogy a hatályos törvények szerint a gyermekéről lemondó anya nem adhatja egyházi gondozásba a gyermekét. A valamilyen oknál fogva szülők nélkül maradt gyerekek állami gyermekotthonokba kerülnek, ráadásul csakis abban az esetben, ha nincsenek olyan rokonaik, akik hajlandóak örökbe fogadni vagy gondozásba venni őket. Egyházi fenntartású nevelőotthonok sincsenek Oroszországban, ezért a pátriárka által javasolt eljáráshoz törvényi keretet kéne biztosítani.
Vahtang Kipsidze egyházi szóvivő ezzel kapcsolatban egy moszkvai rádiónak nyilatkozva kifejtette, hogy a pátriárka egyházi menhelyekre utalt beszédében. Kipsidze szerint ki fogják dolgozni az ahhoz szükséges jogi és gyakorlati megoldásokat, hogy egyházi menhelyekre vagy "egyházi családokhoz" kerüljenek az ilyen gyerekek.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a közelmúltban a családok jobb megsegítése mellett foglalt állás. Szerinte részben az alacsony jövedelmek miatt születik kevés gyerek Oroszországban. Tavaly félmillióval, 146,2 millióra csökkent az ország lakossága, részben a koronavírus-járvány okozta halálesetek miatt. A demográfiai mutatók azonban évek óta romlanak, ami a családok nehéz pénzügyi helyzetével is összefüggésbe hozható. Ezzel együtt viszont a regisztrált abortuszok száma is csökkent: közvetlenül a Szovjetunió összeomlása után, 1992-ben mintegy 3,5 millió abortuszt hajtottak végre Oroszországban, tavaly pedig félmilliót, a csökkenés részben a fogamzásgátlókhoz való könnyebb hozzáférésnek köszönhető.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: