szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mivel Balin hatalmas bevételt jelentenek a turisták, a koronavírus-járvány ellenére sem tiltották meg a beutazást a szigetre. Azóta jó néhány olyan eset történt, ami miatt megbánhatták a döntést.

A külföldiek tényleg nagy bevételt jelentenek. De amit csinálnak, az veszélyezteti a helyieket, akik pedig az ő érdekükben is dolgoznak. Nem lehetne bennük egy kicsivel több együttérzés?

– fakadt ki a Guardian hasábjain az indonéz sziget, Bali egyik politikusa, Niluh Djelantik, aki szerint a jelenlegi turisták azt is veszélybe sodorják, hogy a jövőben is ennyien akarjanak az országba utazni.

A turisták akciói ugyanis sokak szerint biztonságtalan helynek mutatják Balit; az egyik elhíresült eset például az volt, hogy egy influenszer „viccből” valódi maszk nélkül, az arcára festett maszkkal filmezte magát egy szupermarketben. De szintén nagy port kavartak azok az esetek, amikor két orosz amatőr pornós a helyiek által szent hegynek tartott Batur hegyen forgatott pornófilmet, hogy azt feltöltsék a legnagyobb pornómegosztóra, ahol 550 ezer követőjük van. A megosztás után az indonéz rendőrség nyomozást indított, mondván, ha a két pornós még a szigeten tartózkodik, letartóztatják és börtönbe zárják őket. (Azóta egyébként megjelent a pornómegosztón olyan, állítólag Balin forgatott amatőr felvétel is, amelyet Tartóztassatok le! címmel töltöttek fel a készítői.)

Egy másik influenszer pedig azt videózta le, ahogy a barátnője bikiniben feláll a robogójára, a sofőr háta mögé, és egy mólóról együtt a vízbe hajtanak.

A Guardian azt írja: csak idén már 346 külföldi turistát büntettek meg a szabályok megsértése miatt. A külföldieknek egyébként a koronavírus-szabályok áthágásáért 70 dolláros (20 ezer forintos) bírságot kell fizetniük – már ha a szabályszegés valamivel enyhébb a pornóforgatásnál –, ami tízszer akkora összeg, mint ami a helyiek bírsága, mert a hatóságok szerint az ő számukra nagyobb elrettentésre van szükség. De az is megesett már, hogy fekvőtámaszozásra ítéltek egy külföldi szabálysértőt.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!