szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A születése óta vak emberként élő Karvai Sándor egy világrekordot is felállított már, amikor tíz évvel ezelőtt körbemotorozta a Hungaroring pályáját. Most a parmai pizzasütő-vébére készül.

Egy 18 fős magyar csapat is részt vesz április 18-án az olaszországi Parmában a pizzasütő-világbajnokságon. A versenyen duó kategóriában indul Sipos Dóra pizzamester és Karvai Sándor. "A magyar csapat tavaly hetedik lett. Mivel vakon még senki nem indult ezen a versenyen, felajánlották, hogy induljak velük" – mondja a Borsnak a születése óta vak emberként élő férfi.

A pizzához az adalékokat Sipos Dóra állítja majd össze, Karvai Sándor feladata lesz a gyúrás, a nyújtás, a pizzaszósz és a feltét elkészítése is. Elmondása szerint a pörgetést még nem próbálta, de a szintén kézügyességet igénylő kemencébe betevést és a kivételt már igen. A páros vegetariánus pizzát készít majd, a feltétek között lesz oregánó, sajt, paradicsom, retek, hagyma, a díszítésnél pedig Karvai a béke jelét tervezi megformálni zöldségekből. "Én lehetek az első pizzasütő vak séf és nagyon készülök" – fogalmazott a versenyző.

A lap megjegyzi, hogy Karvai Sándor 2012 novemberében Guinness-rekordot állított fel, amikor a Hungaroringen egyedül körbemotorozta a pályát, de egyedül vezetett tíz percig elektromos autót a Balatonszepezdet átszelő országúton is (benne egy Y-fordulóval), 2022-ben pedig Lőcsén 3 kilométert tett meg egy kamionnal. Korábban vezetett buszt és jetskit is a férfi.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!