Sziget Fesztivál 2023
Magyarország legversenyképesebb turisztikai terméke 1993 óta van velünk, de nem látszik rajta. Az ország legnagyobb falunapja idén is hozza a kötelezőt, és még egy kicsit. Cikksorozatunkban a Sziget Fesztivál legfontosabb eseményeit követjük.
Közérdekű bejelentést tett a YouTube szolgáltatója, a Google Ireland ellen a Nemzeti Jogvédő Szolgálat, a 2023-as Sziget Fesztivál kampányvideójában szereplő fiatal azonos nemű pár csókja miatt - írja a Magyar Nemzet. A NJSZ a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva tett bejelentést.
A törvény passzusát idézi a cikk: "tilos az olyan reklámot tizennyolc év aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitsát öncélúan ábrázolja, illet a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg."
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat szerint mivel a videó fizetett hirdetésként is megjelenik, így nem tesz eleget a törvényben leírtaknak, emellett a szervezet azt is hozzátette, a videó 18 éven aluliak és a felüliak számára is elérhető és vitathatatlanul a Sziget Fesztivált népszerűsítő gazdasági reklám, így a YouTube hirdetésekre vonatkozó szabályzatát is sérti. Ezért a jogvédő szolgálat
arra kérte a fogyasztóvédelmi hatóságot, hogy lépjen fel a Sziget szerinte törvénysértő gyakorlata ellen és indítson eljárást.
A szolgálat a bejelentésben a bírság kiszabását is indokoltnak tartja. Budapest Fővárosának Kormányhivatalának Fogyasztóvédelmi Főosztálya azt közölte, a hatóságok már hivatalból elindították a vizsgálatot, de eljárás pedig csak bizonyíték alapján indulhat meg.
A NER prominensei is reagáltak a Hír TV Sajtóklub című műsorában a videó ominózus képkockáira, szúrta ki a 444. Bencsik András, aki a Békemenet egyik szervezője is, úgy gondolja ez üzenet a nyugatnak, az idejövő hollandoknak és nyugat-európaiaknak: itt otthon érezhetitek magatokat. Bencsik nosztalgiával gondol vissza Tarlós Istvánra, aki főpolgármestersége alatt úgy nyilatkozott, nem engedélyezi a fesztivált, ha felállítanak egy "ilyen" propagandasátrat.
Bencsik nem szeretné megérni azt, amikor a Sziget bejáratánál megkérdezik, hajlandó vagy-e megcsókolni egy azonos neműt, mert ha nem, akkor nem jöhetsz be. Szerinte ezt jó lenne valahogy kivédeni. A műsor további szereplői, például Velkovics Vilmos, az SZFE tanára szerint ilyen alapon akár drogokkal is népszerűsíthetnék a fesztivált.
Kövesse a hvg.hu-n milyenek a szabadság arcai, milyen a 2023-as Sziget Fesztivál.
Sziget Fesztivál 2023
Kövesse a cikksorozatot a hvg.hu-n!
tilos az olyan reklot tizennyolc éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg