Péntek reggel relatíve frissen ébredek, relatíve korán. Tíz körül ki is kászálódom a fák közül azzal a határozott szándékkal, hogy most aztán erre-arra fogok bolyongani. Első utam a tóhoz vezet, mely kiválóan helyettesíti a kemping vizes blokkját, ahová ugyebár nincsen bejárásom. Később egy rövid zuhany erejéig mégis sikerül bejutnom. A fürdőkabinok és a vécék is meglepően tiszták, látszik, nem véletlenül kerül a kempingbérlet a minap tévesen közölt 3500 forint helyett 13 500 forintba.

Riportunk a Bánkitó első napjáról itt olvasható:

A délelőtt és a délután egy része is a tóparti ház hátsó kertjében telik sajtómunkával és a Nap mozgásával egyenesen arányosan csökkenő árnyékos területek konstans keresgélésével. Végül a kuka mellé szorulok a betonra, de ott legalább hűvös van. Ezután egy rövid élelmiszervásárlási kört követően végre elindulok a Kisrét felé, ahol több civil program is van. Itt rendezték be a Civilkult nappalit és szalont, illetve a Szájensz Szeánsz előadóját és műhelyét. Az előadó-sátor mellett kifekszem kicsit egy kellemesen hideg vízcső mellé napozni, és megtudni, hogy „mit mos el a Tisza”. A panelbeszélgetés a Demokratikus Koalíció új, „gyere-ki-a-hóra” stílusú kommunikációjáról megy, és arról, hogy a Fidesznek már semmi esélye ugyan a megújulásra, de azért mégis van. Persze Magyar Péter is szóba kerül, ahogy ez manapság jobb társaságban ildomos.

Egy füst alatt megebédelek a gyepen. A menü a tegnap már kipróbált Tatárská Zmes, most épp rizspufival tunkolva (a boltban elfogyott a zsömle), mellé kis joghurt valamint csokis croissant. Senki sem figyel rám, így senki sem lesz rosszul. A beszélgetés végén egy jóbarát meggyőz, menjünk át Nyáry Krisztián irodalmi körbeszélgetésére a Gösser Teraszra. Elsétálunk egy társasjáték szakkör és egy kézműves szabadfoglalkozás-pihengetés workshop mellett, és ott is vagyunk. Nyáry Zajácz D. Zoltánnal beszélget az általa írt ál-skandináv krimiről, de rövid ideig bírom, hív a tó, hát pancsolok, miközben a szárazföldön kultúra zajlik. Mielőtt befejezném aznapra a társadalmi felelősségvállalást még kitöltök egy civil alapműveltségről szóló totót. Eltalálom, melyik kiadó jelentette meg a Meseország Mindenkiét, azt viszont nem, hogy hány cikkelye van az Emberi Jogok Nyilatkozatának. Nem baj, ez is valami, jöhet az este!

Kriza Márton

Elvánszorgok a dohányboltba két Kőbányaiért, gondolván, az egyiket megiszom kint a Kisréten, a techno történetéről szóló előadás közben, a másikat pedig átöntöm a nálam lévő repohárba és úgy be lehet vinni a színpadokhoz is, amelyek már csak karszalaggal és bent vásárolt alkohollal látogathatók. A technós kurzusról azonban kiderül, hogy valójában egy workshop, melynek keretében az emberek láncokból készítenek bulizós testdíszeket. Ez nem igazán vonz, így a tópartra kényszerülök sörözni, hogy a második doboz tartalma már beleférjen a repohárba és be tudjak menni. Egy középkorúakból álló csapat mártózik meg mellettem, ők Krúbi koncertjére várnak. Én azonban frissen töltött poharammal már a KERET-színpad felé tartok, ahol este nyolckor kezdődik a politikus diszkó.

Nem minden meghívott élt a Bánkitó által felkínált ingyenkampány-lehetőséggel, de Karácsony Gergely, a mostanra betonbiztosan megválasztott budapesti főpolgármester és Tompos Márton, a Momentum új vezetője személyesen is eljött. Kunhalmi Ágnes és Ungár Péter egy-egy dalt küldött a fesztiválozóknak. A megjelentek közül először Tompos Márton rak tracket, a Kozmosz Okosak földje című számát, majd a főpolgármester következik Patti Smith People have the power-jével. Igazából ők ketten uralják a porondot és persze Dé:Nash, a házigazda, aki sajátos, fanyar humorával ellenpontozza a néhol kissé túlságosan is kampányízű programot. Felhangzik egy Krúbi, egy Carson Coma és egy Beton.Hofi dal is, érezhető, hogy a politikusok, ha esetlenül is, de igyekeznek megfelelni a fiatalabb generációk igényeinek.

Kriza Márton

Élesen kilóg a Kunhalmi által beküldött Bella ciao, melyet egy semmitmondó, házifeladat-fogalmazás ízű hangüzenet kísér. Karácsony berakja Dé:Nash slágerét, a Csujót, ami értelmezhető afféle hízelgésként, de önirónia is van benne, hiszen Dé:Nash a „Hajjajjaj-hajjajjaj, mivé lett a város!” kezdetű refrénben személyesen őt ekézi. Megkérdezek egy fiatal lányt, mit szól az egészhez. Azt feleli, elég zavaró, hogy Karácsonyból tulajdonképpen mém lett, Tompos pedig nyilvánvalóan azért van itt, mert neki most az a feladata, hogy kirángassa a Momentumot a… Egy másik lány szerint menő dolog, hogy a két politikus rászánta magát és lejött ide.

Kilenc után átnézek a Zene háza színpadhoz és elkapom Juhász Zoli koncertjének a végét, aki kellemes, tábortüzes popot gitározik, nem világos, miért kapott ekkora színpadot, míg például a Gulu Gulu nevű rockzenekar az Auróra vasútállomásra szorult. Pedig ők kifejezetten energikus előadást tartanak, és meg is köszönik a közönségnek, hogy nem Krúbira mentek, aki nagyjából ugyanekkor lép fel lent, a Tószínpadon. A Gulu Gulu-t a Verőköltő követi, a Gólyás/Aurórás közegek alternatív rockegyüttese, akik szintén mindent beleadnak. Közben a Zene házában kezd Wavy, akiről nem tudok sokat, például azt sem, hogy ez egy előadónak vagy annak a rap-kollektívának a neve-e, akik számonként váltják egymást a deszkákon.

Kriza Márton

Őket Jaber követi, a legújabb generációs rapper, aki maga a multikultúra egy személyben. A kuvaiti-skót-magyar előadó kizárólag angolul rappel, néha-néha belecsempész a szövegébe egy-két magyar mondatot. Közben én inkább az Aurórában lógok, ahol fellép a cseh Sundrinker. Nem teljesen egyértelmű, milyen zenét játszanak, de két dolog biztos: jók és az énekesüknek zöld haja van. Innentől fogva a tehcnóé a terep, az Aurórában a Geopard Tourist nyomja a minimált, a Zene házában pedig a Freakin’ Disco lép színpadra, akik rendes hangszerekkel hoznak létre veretős muzsikát. Számukra és számomra is hajnal háromkor ér véget az éjszaka.

Szombatra teljesen elengedem a civil programokat és a fürdésre fókuszálok. A tó kellemesen meleg, akinek maradt ereje az esti bulizás után, simán átúszhatja. Ha gond lenne, a gumicsónakkal egyfolytában cirkáló vizimentők rögtön ugranak segíteni. Szabad stéget nem könnyű találni, viszont, ha egyedül érezzük magunkat, a „Hellóka, beugorhatok innen?” tételmondattal könnyen új barátokat szerezhetünk. Lubickolás mellett csak arra marad időm, hogy francia melegszendvicskrémet majszoljak kefirrel és szénhidráttal (időközben megint lett zsömle a boltban), valamint meghallgassam a Mordáit. A Middlemist Red-forntember Nové Soma már nem is annyira új bandája népzenét vegyít rockkal, olyan releváns arcokkal a soraiban, mint a Giliszta-gitáros Vértesi Ferenc vagy a Best Bad Trip-basszista Csernovszky Márton. Ők természetesen nagyon jók, ahogy azt el is lehet várni tőlük.

Kriza Márton

El nem ítélhető módon nem várom meg a koncert végét és a sátramhoz indulok, hogy elérjem az aznapi utolsó, Ősagárdon és Nőtincsen keresztül Vácig közlekedő, átszállás nélküli járatot. Vasárnap ugyanis dolgoznom kell, hiszen a pattintott kőkorszak óta tudjuk: a független újságírás nemcsak a politikai elfogulatlanságtól mentes, objektív sajtómunkát jelent, hanem azt is, hogy az újságírónak az újságírástól „függetlenül” kell megélnie. A Tószínpadon épp a Bëlga játszik és a buszmegállóban várakozva még felém sodorja az esti szellő, mit is kíván a magyar nemzet: „Magyar nemzeti hip-hop rappet.”