Kevesen állnak olyan bátran és őszintén a gyengeségeikhez, mint Szabó Győző színész, aki Hevesi Tamás podcastjának vendége volt a napokban. Az énekes-zenésznek elmesélte, hogy úgy érezte, túl sokszor nyúl megnyugtatásképp az alkoholhoz, ezért egy anonim önsegítő csoportot kezdett látogatni.
Miután fiatalkorában sokadjára lejött a kemény drogokról, némi szenvedélycserével extrém sportokra váltott: veszélyesen motorozott, siklóernyőzött. Az utóbbi időben viszont egyre gyakrabban töltött utána. „Minden este kell valamilyen nyugtató, legyen az egy pohár bor vagy egy pohár sör, legyen az két pohár bor vagy két üveg sör vagy egy rum” – osztotta meg a beszélgetés során.
Szabó Győző azt is elmesélte, hogy barátjával, Zacher Gábor toxikológussal többször is vitatkoztak azon, pontosan mekkora alkoholmennyiség tolerálható, és hol kezdődik az önbecsapás, az önámítás. A toxikológus szerint akár egy pohár bor is alkoholizmusnak számíthat Szabó Győző esetében, szerinte viszont nem, hiszen kontrollálja a folyamatot.
Ha mi is ezen lamentálunk a saját életünkben, vajon mi az igazság: mennyi alkoholt fogyaszthatunk? Hol a határ, ami előtt még nem kell magunkat alkoholistának tartanunk?
Amit még tolerálunk
Amikor erre a kérdésre keressük a választ, mindenképpen fontos megismerkednünk a saját toleranciaszintünkkel. Toleranciaszintnek nevezzük az alkohollal kapcsolatos tűrőképességet, vagyis azt, hogy mennyi alkoholt tudunk egyszerre elfogyasztani különösebb probléma nélkül. Ennek mértéke személyenként nagyon eltérő lehet: függ nemtől, genetikától, testsúlytól stb.
Rendszeres fogyasztással viszont ez a szint folyamatosan emelkedik, azaz edződünk az egyre nagyobb és nagyobb alkoholbevitelre, és ezzel párhuzamosan az igényeink is nőnek – hiszen ha egy sör már nem éri el a kívánt hatást, akkor kettőre fogunk váltani, aztán háromra, négyre.
A még normális ivás
Amire általában azt mondjuk, hogy „normális” – vagy más néven szociális – ivás, az az alkoholfogyasztás azon formája, amely nem vezet a toleranciaszint emelkedéséhez, és ami mellett még nem érvényesül az alkohol addiktív hatása – olvasható a Felépülők blogon.
Röviden: ez a „csak különleges alkalmakkor iszom” kategória. Ez azt jelenti, hogy ritkán, ünnepi alkalmakkor, kismértékben, társaságban és általában mindig ugyanannyi alkoholt fogyasztunk. A „ritkán” jelentése itt évi 5-10 alkalmat jelent, a „keveset” pedig 1-2 egységnyit (1 egység nagyjából 1 pohár sörnek, 1-1,5 dl bornak vagy 0,4 dl röviditalnak felel meg). Ameddig valaki ebben a kategóriában iddogál, nincs mitől tartania.
A kóros ivás
Ha valaki átlépi a szociális ivás küszöbét, onnan már a kóros ivók táborát erősíti. Ennek az egyik jellegzetes formája a heti több alkalommal vagy akár mindennap történő iszogatás. Ez a tipikus munka utáni néhány sör vagy néhány pohár bor, akár hazafelé a kollégákkal vagy otthon a tévé előtt. Ez a sokak számára ismerős – és Szabó Győző által is elmondott – „lazítás”, pihenéssel egybekötött kis megnyugvás.
Ezzel a fajta alkoholfogyasztással az a probléma, hogy ez a fokozódó gyakoriságú és mértékű iszogatás (a toleranciaszint emelkedésével) vezet el az alkoholfüggőséghez. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kóros ivás szakasza férfiaknál nagyjából 10-15 éves, míg nőknél 5-8 éves időszakot jelent, ezt követően pedig már alkoholbetegségről beszélhetünk. Azt, hogy ez kinél hány év alatt megy végbe, rengeteg tényező – örökölt hajlam, a személyiség adottságai, családi minta – befolyásolja.
Bátorságpróba
A lehető legjobb ilyenkor, hogy amikor belépünk a kóros ivás szakaszába, akkor már segítség felé nézegetünk. Akár egy csoport felé, ahol hasonszőrűekkel beszélhetjük át az alkohol iránti rajongásunk hátulütőit. Hogy nehogy túl késő legyen, és hogy amikor már mindenféle egészségügyi és életvezetési okok miatt muszáj lenne változtatnunk, akkor már ne tudjunk változtatni.
Viszont ehhez az kell, ami Szabó Győzőben megvan: őszinteség, a sebezhetőség felvállalása és nagyon nagy adag bátorság.
Már csak beszélni róla, kiállni vele egy ország elé – egy olyan országban, ahol az alkohol sikk, és az alkoholizmus népbetegség.
