Gyönyörű térkép készült Európa országainak leghíresebb festményeivel
Vajon melyik az a magyar festmény, amelyik rákerült a montázsra?
Vajon melyik az a magyar festmény, amelyik rákerült a montázsra?
hvg.hu
Felmérések szerint ott, ahol komoly szexuális nevelést kapnak a gyerekek, sokkal később és felelősebben kezdenek el szexelni. A biológiaórán tanultak nálunk sokszor megkésve érkeznek, a szülőknek, tanároknak pedig rendes kifejezéseik sincsenek a téma elmagyarázására. Érdemes-e megvédeni a gyereket a korai ismeretektől? És egyáltalán, mi az, hogy korai?
Czeglédi Fanni
Az első hét év című gyermeknevelési tanácsadó kötet pontokba szedi, miért és hogy érdemes verni szülőként a gyerekeket. A vallási kiadvány terjesztője szerint nincs ezzel baj, mindez a Bibliából is következik. A magyar törvények viszont büntetik.
hvg.hu
A halálos beteg Orbán Csaba végül summa cum laude minősítéssel védte meg a doktoriját.
hvg.hu
Párizsban él és úgy újítja meg a tangót, hogy közben a legmélyebb gyökerekhez nyúl vissza. Tudja, hogy a tangó látszólag szomorú, szerinte mégis sok öröm van benne. Az április 19-én a MOM-ban fellépő, rengeteg hangszeren játszó rock- és tangóénekest, Daniel Melingót egy párizsi próbájának szünetében értük el telefonon.
Vörös Eszter
Az amerikai út előtt rosszul töltötte ki a nagyapja a papírokat. A vízumkérelmet elutasították, a kisbabára kihallgatás várt.
hvg.hu
A faék egyszerűségű üzenetekre redukálódott kampányok farvizén a trágárság is egyre inkább létjogosultságot nyer a politikai közbeszédben.
HVG
Harry herceg, a néhai Diana hercegnő másodszülött fia édesanyja halála után csaknem két évtizedig küszködött a magába fojtott gyásszal, az ezzel járó agresszióval, egészen addig, amíg végül lelki segítséget kért.
MTI
Nem a buzeránsok a bűnösök, hanem a képmutatók.
Balavány György
Néhány kutató most észre is vette ezeket.
hvg.hu
Érzelmileg akkor fejlődhetünk igazán, ha elfogadjuk, hogy negatív érzéseink, gondolataink is vannak. Csak azután tudjuk megszelídíteni őket. L. Stipkovits Erika szakpszichológus cikksorozatában a személyiségfejlesztés három lépését mutatja be. A második lépés, a második rész az érzelmi intelligencia fontosságáról szól.
Pulzus
A hétfői locsolkodást megelőzően még manapság is sokan, főként persze a lányok foglalatoskodnak húsvéti hímes tojások festésével. Megannyi módszer, megannyi stílus évszázadok óta.
-sz-
Finomabban buzdíts pogromra, mert minél keményebben szítod magad alatt a parazsat, annál nehezebb lesz a tömeg ellenében eloltania annak a maréknyi embernek, aki velem együtt még hisz a humánumban-üzente Tibi atya a lovagkeresztes publicistának.
hvg.hu
Csak tegnap tették közzé a nyolcadik Star Wars-film, Az utolsó edik előzetesét, de szombat estig csaknem 18 milliószor tekintettek meg a legnagyobb videómegosztó portálon.
MTI
Négy hónappal fia születése után Janet Jackson a közösségi hálón hozta nyilvánosságra fia, Eissa első fotóit.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A kormányzás végére minden olyan iskolának lehet pianínója, ahol még nincs ilyen hangszer, s azt ajándékba kapja a kormánytól - mondta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Katolikus Rádióban szombaton elhangzott húsvéti interjúban.
MTI
"Ha mostantól beszállsz a harcba, amit a megmaradásunkért folytatunk, mindenféle menőséggel halmozunk el" - írják a posztjukban.
hvg.hu