A faék egyszerűségű üzenetekre redukálódott kampányok farvizén a trágárság is egyre inkább létjogosultságot nyer a politikai közbeszédben.
Bátorság vagy az önkontroll elvesztése, ha a hívei szemében szentnek és sérthetetlennek tartott Orbán Viktort egy közszereplő trágár szavak kíséretében küldi melegebb éghajlatra? Vagy olyanokat ígér, mint a napokban Simicska Ádám, a kormányfőt korábban „gecinek” nevező nagyvállalkozó fia, aki Facebook-oldalán azt üzente a családjukat zaklató kormánypártiaknak, hogy milliméterenként lesz levágva a „f@szuk”? Az írásos forma ráadásul azt is jelzi, hogy a nyomdafestéket nem tűrő szavak nem hirtelen elszólás következményei voltak. Ellentétben azzal, amikor például néhány hete Szolnok fideszes polgármestere, Szalay Ferenc – megfeledkezve a mikrofonokról – a közgyűlés üléstermében „levénkurvázott” két idős, helyi tiltakozót (utóbb azt állítva, hogy nem rájuk értette).
A trágár szavak, kifejezések használatát korábban még hosszas magyarázkodás, mea culpázás követte, még akkor is, ha nem a nyilvánosságnak szánta az „elkövető”. Például amikor az MSZP-s Szabó Zoltán dühében, amiért a parlamentben megvonták tőle a szót, a „bassza meg, a kurva anyját” fordulattal fejezte ki egyet nem értését egy 1999-es parlamenti ülésen. Az előző parlamenti ciklusban pedig Gaudi-Nagy Tamás (akkor még jobbikos képviselő) pénzbüntetést is kapott egy káromkodásáért. Súlyosabb árat fizetett, mandátuma visszaadására kényszerült Alvincz József, a Pest megyei közgyűlés fideszes képviselője, aki 2004-ben nyilvános rendezvényen (a korabeli híradások szerint nem teljesen józanul) használt vulgáris kifejezést politikai ellenfeleire. A mai MSZP-elnök, Molnár Gyula pedig még Újbuda első embereként alkalmazta az amúgy a hétköznapi életben meglehetősen elterjedt trágárságformulát, amikor a „hol a faszban van?” kíséretében kérte számon, merre jár az alpolgármestere, hiszen a közgyűlésben lenne a helye.
A politikailag tudatosan vállalt trágárság lassan nyert polgárjogot a honi közbeszédben. Torgyán József elhíresült bonmot-ja, miszerint nélküle a Kisgazdapárt olyan, mint a vőlegény szerszám nélkül, még megmosolyogtató önjellemzésként is felfogható volt. Az viszont már túlment a „polkorrekt” szóhasználat elleni verbális támadáson, amikor a kisgazda vezér a homoszexuálisok életközösségének jogi elismerését célzó előterjesztéssel kapcsolatban 1996-ban úgy fogalmazott: a kormány „a buzik együttműködésére” terjeszt elő javaslatokat. Ám míg Torgyán kijelentésére utóbb a feledés homálya borult, a politikai alpárizmus legtöbbet idézett példájává vált Gyurcsány Ferencnek a 2006-os őszödi beszédében elhangzott „elkúrtuk”-ja. Amit árnyal, hogy a szocialisták akkori miniszterelnöke zárt frakcióülésen használta a kifejezést, és az egyébként is szókimondó beszédnek a párttársak felrázása volt a célja.
Amúgy a Simicskához kötött „gecizést” sem az oligarcha kezdte. A Twitteren magát többször is eleresztő fideszes Deutsch Tamás 2011-ben épp Gyurcsánnyal kapcsolatban használta a kifejezést, mondván: „Vannak szemét alakok. Vannak aljas emberek. Vannak rosszindulatú őrültek. Vannak irtózatos gecik. Vannak gusztustalan rohadékok. És van Gyurcsány.” Már az efféle, szóban és írásokban egyaránt szaporodó esetek is arra utaltak, hogy a politikai közbeszédben átszakadtak a korábbi gátak. Olyan – a szlengben akár még nem is annyira durvának számító – kifejezések is szalonképessé váltak, amelyekkel kapcsolatban korábban politikai konszenzus volt abban, hogy „így nem beszélünk”. Ebbe a folyamatba szervesen illeszkedtek olyan momentumok is, hogy például a kormányzati kommunikációban ma már különösebb következmények és bizonyítékok nélkül lehet ferde hajlamúnak minősíteni a politikai ellenfeleket – mint történt az Vona Gáborral kapcsolatban. De látszólag csupán nyelvi romlásnak tűnő erkölcsi süllyedést jelez az is, hogy már kormánytagok is előszeretettel használják a börtönszlengben a szexuális alávetettségre utaló kifejezést, amikor például Simicska csicskásának nevezik a Jobbik elnökét, vagy „szívatásról” beszélnek.
A politikai közbeszédben gyorsuló üzemben terjedő vulgarizmus logikus következménye annak, hogy a cizelláltság helyébe a lebutított üzenetek léptek. Az „utca emberéhez” igazított szlogenek nem mindig alpáriak, de végtelenül leegyszerűsítettek, mint például a Jobbik plakátjain a „TI dolgoztok. ŐK lopnak.” A politikai elit tagjai korábban jóval körmönfontabb módon titulálták például egymást hazugnak („nem bontotta ki az igazság minden részletét”; „nem állja meg a helyét képviselőtársamnak azon állítása”) vagy tolvajnak („ez mutyi”; „kimeríti a panama fogalmát”).
A trágárság megítélése ugyanakkor nagyban függ a választói közönségtől. Az ingerküszöb lejjebb kerülését jelzi, hogy a napvilágra került eseteket jóval kevesebb megbotránkozás – az elkövető részéről pedig magyarázkodás – követi, mint korábban. A kilencvenes években, amikor még nem volt erre kondicionálva a közélet, jóval nagyobb súllyal esett latba a politikusoktól elhangzó egy-egy trágár szó. Ma viszont már bizonyos körökben egyenesen bátorságként értelmeződik, amikor valaki olyanokat mond, mint például Szanyi Tibor, aki egy élő tévéadásban az „MSZP kurvára nem támogatja” formulával utasította el a kormány egyik javaslatát.
A távlatok beláthatatlanok. Az alpáriságrekorder külföldi politikusokhoz – például az orosz Zsirinovszkijhoz, vagy a Putyint faszfejnek minősítő ukrán Oleh Barnához – képest a magyar politikusok még messze vannak a szabadszájúságban. Ám egyre többen vannak azok is, akik figyelmeztetnek: ha a társadalom elfogadja, hogy az útszéli, trágár stílusnak helye van a közéletben, előbb-utóbb elfogadja majd a nyílt erőszakot is.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
