Juhász Péter Pál az intimpiercingjét mutogatta és ajánlgatta neki - nyilatkozta egy gyermekotthonban felnőtt lány a Házon kívül stábjának
Tizennégy éves volt, amikor a javítóintézet korábbi igazgatója megkörnyékezte.
Tizennégy éves volt, amikor a javítóintézet korábbi igazgatója megkörnyékezte.
HVG
Egyre többet hallani manapság a beleinkben élő hasznos baktériumokról és azok szerepéről egészségünk megőrzésében. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy ezek a baktériumok akár fájdalmas gyulladást is okozhatnak, ha rossz helyre kerülnek. Hogyan lehetséges ez, és mit tehetünk ellene?
Proktis-M
A rendőrség után az ügyészség is elutasította Hadházy Ákos feljelentését két lerombolt műemlék istálló miatt.
HVG
Markle elegánsan kibújt a szorításból, majd közösen átvettek egy díjat a mentális egészséggel kapcsolatos munkájukért.
HVG
Még Leó pápa is elképedt az eset hallatán.
HVG
A 89 éves rendezőt saját halandóságára emlékezteti egykori barátnőjének halála.
HVG
Kiszenvedett, de megérdemelt győzelem volt az örmények elleni 2-0. A portugálok ellen viszont más taktikát választ Marco Rossi, mint legutóbb.
MTI
A héten huszonnégyen lettek milliomosok.
HVG
Klein Dávid, Nagy Márton és a többi alpinista levonul, mert az időjárás lehetetlenné tette a mászást az őszi szezon további részére.
HVG
A levelet péntek délután találták meg a székesegyházban, amely szombat reggel, a rendőrség vizsgálata után már újra kinyitott.
HVG
Mennyivel máshogy alakult volna a történelem, ha anno például csaták helyett PR- és marketingkampányokkal kellett volna eldönteni a világ sorsát. Erre hozott példákat a Duma Aktuál közönségének Elek Péter. Persze talán jobb, hogy nem volt még Tripadvisor a II. világháború idején, de lehet, hogy nagyot mentek volna Robespierre guillotine-készítő videói a YouTube-on, és talán Imre herceg és Zrínyi Miklós is hosszabb ideig élhetett volna, ha van „Agyar a magyar ellen”-kampány. Petőfi Sándorék írhattak volna egy 13. pontot is, ha sikerül még négyezer lájkot összegyűjteni.
hvg360
Joe Biden volt amerikai elnöknél májusban diagnosztizáltak agresszív prosztatarákot, a mostani kezelés öt hétig tarthat.
HVG
Az író csütörtökön tudta meg, hogy ő az idei irodalmi Nobel-díjas.
HVG
Hatalmas tétet rendelt Presser Gábor a pénteki Főpróba és a szombati koncertje mellé. Eredetileg az Utolsó billentyű címmel tervezte meghirdetni, de a barátai lebeszélték róla. Ekkor megszámolta a próbateremben lévő hangszerek billentyűit, 404 jött ki, és úgy döntött, hogy az utolsót képletesen sem üti le. Így lett az MVM Dome-ban tartott koncert címe „a” 403. billentyű.
Az egyik szemtanú annyira megijedt, hogy egészségügyi segítségre volt szüksége.
HVG
Furcsa jelenségre lettek figyelmesek a Polymarket nevű oldalon.
HVG
Még augusztusban igazoltattak egy német kajakost a Dunán a rendőrök, mivel úgy ítélték meg, az egyébként drága felfújható hajója nem alkalmas a folyami közlekedésre. A találkozásról készült felvétel a rendőr szóhasználata miatt hamar virálissá vált.
HVG
A humorista azt mondja, az orvosok nem tudnak segíteni rajta.
HVG
Egyidőben a magyarok többet vettek belőle, mint fogkrémből, és ma is ott van a legtöbb magyar konyhában a Piros Arany. Miben különbözik a magyar paprikakrém a többi hasonlótól, érdemes-e vitaminpótlásra fogyasztani, és mi a legnagyobb akadály, amibe beleütközünk, ha otthon próbáljuk meg elkészíteni? Ipari élelmiszer otthon sorozatunk második évadát egy igazi hungarikummal indítjuk.