Elnevezték a budapesti állatkert manulbébijét
A kis manulnak meglehetősen erős személyisége van, így az állatkert szerint kiválóan illik rá az a név, amely megnyerte a közönségszavazást.
A kis manulnak meglehetősen erős személyisége van, így az állatkert szerint kiválóan illik rá az a név, amely megnyerte a közönségszavazást.
HVG
A tér a József Attila-lakótelep tervezőjének nevét viseli mostantól.
HVG
HVG
MTI
Hosszú volt az Orbán-kormány által letiltott felhasználók listája.
HVG
A kis róka több mint két napot töltött a flakon fogságában.
HVG
A néhai Miniszterelnöki Kabinetiroda épületébe a Szociális és Családügyi Minisztérium költözött be.
HVG
Egyes települések ragaszkodnak ahhoz, hogy kerüljön vissza hozzájuk az iskolafenntartás, mások egyáltalán nem szeretnék ezt. Az oktatási reformok egyik sarkalatos pontja lehet a mai, végletesen centralizált működtetés felszámolása. Ám ez szorosan összefügg az önkormányzatiság átalakításával is, ami viszont nem tűnik prioritásnak az új kormány számára.
Az előrejelzések szerint a hónap végéig tovább apadhat a vízszint, így lennének hajók, amelyek számára nem lenne biztonságos az indulás.
HVG
Van, aki egyre többször látja, hallja a tévében Magyar Pétert, „és szimpatikusnak tűnik”; abban sem biztos már, hogy valós volt a háborús veszély. Máshol azt mondják, a háború miatt is inkább a Fideszben bíztak, még akkor is, ha „köztudott, hogy zsiványkodnak”. A legfideszesebb magyar falvak a HVG fotósainak szemével.
HVG
A színész hangszálán találtak daganatot, ami Reviczky szerint alighanem azért alakult ki, mert hétéves kora óta, hetven éve dohányzik. Egy orvos azt mondta neki: most már nem is szabad hirtelen abbahagynia.
HVG
A horvátországi nyaralás magas költségei minden nyáron élénk vitát váltanak ki, most éppen egy túlárazott törölköző miatt forrnak az indulatok.
MTI
Az új név alatt a Trump Force One landolt először a repülőtér aszfaltján.
MTI
Az egykori miniszterelnök arról is írt, szerinte melyik a hosszú párkapcsolatok legfontosabb mondata.
HVG
A miniszterelnök szerint örkényi a helyzet.
HVG
Élőben akarja megnézni Justin Bieber félidei fellépését.
HVG
A baleset miatt a repülőteret lezárták, és a Wizz Air Budapestről Zákinthoszba indult járatát is átirányították máshová.
HVG
Bekeményített a brit médiahatóság.
HVG
„A mozi mindenkit összehoz – ezúttal a világ legnagyobb futballünnepén” – vallja a Cinema City, amelynek vetítőtermeiben nézhetjük a vébé elődöntőit és döntőjét.
HVG
Bár az áruházlánc nem hivatalos szponzora a futball-világbajnokságnak, ha már a külföldi vendégek felfigyeltek rájuk, nem hagyják veszni a lehetőséget.
HVG
Justin Bieber is csatlakozott a neves fellépőkhöz.
HVG