Szabó István szerepel Menzel új filmjében

Szabó István, Oscar-díjas magyar rendező is szerepet kapott az Őfelsége pincére voltam című most készülő új cseh filmben, amelyet a szintén Oscar-díjas Jirí Menzel forgat Bohumil Hrabal híres regénye alapján.


Két magyar mozifilm a Cannes-i válogatásban

Az ázsiai filmek "divatja" után a kelet-európai film az idén visszatér a cannes-i filmfesztiválra. Az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű szekcióba beválogatták Pálfi György Taxidermia című filmjét, a Cinéfondation kategóriában pedig Kocsis Ágnes A vírus című kisfilmje kerül bemutatásra.


Magyar kitüntetés Csingiz Ajtmatovnak

Csingiz Ajtmatov kirgiz írónak a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta irodalmi életműve elismeréseként Sólyom László köztársasági elnök. Ajtmatov a könyvfesztivál vendége a hét végéig.



Elhunyt Bella István

Elhunyt Bella István Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő csütörtökön hajnalban – közölte a Magyar Írószövetség.


Célkeresztben a parlament

A következő napok legfontosabb kulturális eseménye a könyvfesztivál, ám emelett is akadnak olyan programok, amit kár lenne kihagyni. Láthatjuk egy kultúszművé vált képregény-sorozat filmes változatát, illetve Bozsik Yvette társulatának újabb koreográfiáját. Lesz még plakátkiállítás, hastáncest, a koncerthangulatot pedig Gilby Clarke és Eros Ramazotti garantálja. Programok ínyenceknek a hvg.hu-tól!


Védőoltás a pneumococcus okozta betegségek ellen

Magyarországon már kérhető az a védőoltás, amely a pneumococcus baktérium okozta megbetegedések ellen véd, igaz az oltás csak teljes áron vásárolható meg – jelentette be Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója.



Tekerés a Föld napján

Tekerj a Földért! - ez a szlogenje a Föld Napján 15 civil szervezet összefogásával a budapesti Felvonulási térre szervezett nagyszabású rendezvénynek.


A Posta szűrőkamiont indít

A kistelepülésen élő lányokra és asszonyokra is gondol a Magyar Posta, amikor április 20-án Bakonybélen útnak indítja mobil méhnyak-rák szűrő kamionját.


Amerikai módszerrel visszafordítható a szellemi leépülés

A nyaki artériák új módszerrel történő kezelése rendkívül hatásos az idős korban, a fejütőér szűkülete miatt fellépő kognitív funkciók és szellemi frissesség romlásának megállítására – amennyiben a páciensek nem szenvednek más, mentális problémától.


Fahéjjal és szegfűszeggel a cukorbaj ellen

A fahéj és a szegfűszeg hatásos lehet a cukorbetegség ellen vívott harcban – hangzott el a San Francisco-ban rendezett Experimental Biology találkozón. A Beltsville-i USDA élelmezéstudományi laboratórium vizsgálatai szerint a fűszerek segíthetnek a fő anyagcsere megbetegedéseken.


Alvászavart kezelő készülék a szívbaj ellen

A folyamatos pozitív légnyomást biztosító (CPAP) eszközökkel történő kezelés bizonyos esetekben megoldást jelenthet a szövevényes szívproblémákra, mely gyakori az obstruktív alvási apnoéban szenvedő pácienseknél – állítja egy belga tanulmány.


Könyvfesztivál csütörtöktől

A XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtökön nyitja meg kapuit a Budapest Kongresszusi Központban; idén Spanyolország és Jorge Semprún a díszvendég.


További kötetek jöhetnek vissza Nyizsnij Novgorodból

A sárospataki református kollégium még Oroszországban lévő néhány kötete is hazakerülhet, miután egy magyar-orosz munkacsoport a múlt hét végén tisztázta eredetüket a Nyizsnyij Novgorod-i regionális könyvtárban.


Kate Moss szupermodell szobra

Kate Moss brit szupermodellt jógapózban ábrázolja szobrán Marc Quinn, aki alkotásnak a Szfinx nevet adta. A Young British Artists nevű hullámmal indult szobrász legutóbbi akciója is nagy feltűnést keltett: akkor egy karok nélkül született festőnő, Alison lappert szobrát állították fel a londoni Trafalgar téren.


Fókuszban a szemek

Szemgyulladást több dolog is okozhat, a tünetek mégis nagyon hasonlóak: a szemek égnek, szúrnak, viszketnek és könnyeznek. Mintha homokszemcsék karcolnák, a látás homályos, a fej fáj.



Nyárra meglesz az egymilliomodik angol szó

Az amerikai Global Language Monitor (GLM) adatai szerint 2006 áprilisában az angol nyelv szókészlete 988 968 szót számlált. Hamarosan megszületik az angol nyelv milliomodik szava.