A különc hős, aki lángba borította a nácik világát

Nyolcvan éve, 1943. július 1-jén végeztek ki egy háborús hőst, egy szegénységből érkezett, művészpályafutásra vágyó, meleg férfit, aki megmutatta a világnak, hogy ellen lehet és kell állni a nácik uralmának, és akinek utolsó szavai máig ott csengenek sokak fülében. A férfit, akinek túl kevesen ismerik a nevét: Willem Arondeust.




Molinóval és újabb szovjet katonai emlékmű becsomagolásával folytatja akcióit Keresztény Zoltán

"O.V.! Putyin háborús bűnös, Magyarország szuverén” – ezt a szövegű molinót feszítette ki az M1-es és M7-es autópálya bevezető szakasza fölött lévő egyik felüljáróra Keresztény Zoltán, aki néhány nappal ezelőtt a csákberényi felújított szovjet katonai emlékművet csomagolta be fekete műanyagfóliával. Később ellátogatott Felcsútra is, ahol ugyanezt tette a helyi szovjet katonai emlékművel. A jogász magyar-magyar békét akar.



Ezért életveszélyes, ha az épületeken nincsenek kint a házszámok

Az önkormányzati törvény szerint a tulajdonosoknak minden épületen kötelességük feltüntetni a házszámot. Ennek ellenére ez minden hetedik ingatlanról hiányzik. A problémára most az Országos Mentőszolgálat hívta fel a figyelmet, hiszen emberéletekbe kerülhet, ha a mentők nem találják meg gyorsan a címet.


Elfogták a magukat rendőrnek kiadó csalókat

A Nemzeti Védelmi Szolgálat speciális kiberfelderítési egységének közreműködésével a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói pénteken két helyszínen ütöttek rajta a gyanúsítottakon. Az NVSZ egy hete adott ki felhívást, amelyben arra figyelmeztetett, hogy a bankszámláik, illetve bankkártya adataik megszerzésére specializálódott csalók újabb módszerrel próbálkoztak: magukat a rendőrség munkatársainak kiadva tévesztették meg a gyanútlan áldozatokat.


25 ember halt meg egy indiai busztűzben

Huszonöt ember életét vesztette, és legalább nyolcan megsérültek, amikor kigyulladt egy autóbusz az indiai Mahárástra államban - jelentette az ANI indiai állami hírügynökség szombaton.