Doppingolt a magyar gyalogló, négy évre eltiltották
Pozitív doppingeredmények miatt négyéves eltiltással sújtották az Európa-bajnoki bronzérmes gyaloglót, Madarász Viktóriát.
Pozitív doppingeredmények miatt négyéves eltiltással sújtották az Európa-bajnoki bronzérmes gyaloglót, Madarász Viktóriát.
HVG
A női test egyik fő mozgatója egy sajátos ciklikusság, amelyet minden hónapban átélünk – és amely közel sem csak a menstruációról szól. A női ciklus egy komplex belső ritmus, amely egyszerre befolyásolja testi és mentális állapotunkat, érzelmeinket, emberi kapcsolatainkat: ha megtanuljuk és megértjük saját működésünket, akkor mindebből előnyt kovácsolhatunk a mindennapokra.
Premens
A Barátok közt Hoffer Józsijához a Moszkva téren léptek oda a bőrfejűek.
HVG
Nagypénteki bejegyzésében a kormánypárti énekes szerint ez a nap nem a zajé, de azért név nélkül beszól Magyar Péternek.
HVG
Ősi konyhai praktikának tűnik a dunsztolás, mégsem az, egy leleményes édességgyártónak köszönheti a világ, hogy ilyen módon tudjuk eltárolni az élelmiszereket. Innen csak egy lépés volt a bádogdoboz hozzáadása a képlethez, a konzerv pedig szép lassan alap lett minden konyhában, és máig az is maradt, még ha nem túl jó híre miatt sokáig nem tartozott a legelőkelőbb élelmiszerek közé. Aztán jött az ínyenc olajos hal, és minden megváltozott. Mi pedig megpróbáltunk ilyet készíteni otthon.
A színésznő szerint a plakátokkal az ország mentális egészségét veszélyeztetik.
HVG
Az orvostudomány manapság egyre inkább úgy tekint a női ciklusra, mint egy vitális mutatóra (a pulzus, légzés, vérnyomás és testhőmérséklet mellett). Ha a ciklusod hirtelen megváltozik, kimarad vagy szokatlanul fájdalmassá válik, az az első jele lehet a stressznek, pajzsmirigyproblémának vagy más hormonális változásnak, de az orvosod is hálás lesz azért, ha pontos adatokkal érkezel hozzá a vizsgálatra.
Premens
Két napig lesz látható egy online platformon A Tavaszi szél – az ébredés.
HVG
Sok napsütésre és kevés esőre kell számítani a hétvégén, hétfőn már akár 23 fok is lehet.
HVG
A miniszterelnök már csak hátra tud tekinteni, és semmi, de semmi újat nem tud mondani. Az pedig, hogy érzékeny a melegfrontra, az ország jelenlegi állapotában senkit sem érdekel. Hajdú Péternek sikerült egy konyhaasztalnál sztorizó nagypapát csinálnia az utcai harcosból, és közben mindketten csak rabolták a nézők idejét.
Rubint Réka fitneszedző sokági titkolta betegségét, és a kezelések alatt is folytatta edzéseit, most mégis őszintén beszélt megrázó élményeiről.
HVG
Az amerikai elnök arról beszélt, hogy Macronnal rosszul bánik a felesége, és hogy „alig épült fel az állkapcsára kapott jobbosból”.
HVG
Mindhárom csütörtökön megjelent közvélemény-kutatási adatsort értékelte a választási matekkal foglalkozó blog szerzője. Akadtak furcsaságok.
HVG
Vajon melyik lehetett az?
HVG
Unortodox kampánystratégiát választott a köztévé volt híradósa.
HVG
Énekelt volna a miniszterelnök, csak éppen a szöveget nem tudta.
HVG
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria döntését, amely szerint Orbán Viktor jogsértően kampányolt egy gyerekkel. A testület úgy látta, hogy az ítélet alkotmányellenesen korlátozta a miniszterelnök véleménynyilvánítási szabadságát, és tévesen értelmezte az esélyegyenlőség elvét is.
Iványi Gábor elismeréssel gondol Szabó Bencére, aki bejelentette, hogy a neki gyűjtött adományok egy részét az Oltalom Egyesületnek ajánlja fel.
HVG
Április 7-ig várja Bódis időpontjavaslatát.
HVG
A Mi Hazánk támogatóinak 86 százaléka ezzel szemben biztos abban, hogy leszavaz a pártra.
HVG