700 millió forintért adtak el egy rendszámtáblát
A csúcstartó rendszám még ennek is közel a duplájába került Hongkongban.
A csúcstartó rendszám még ennek is közel a duplájába került Hongkongban.
A hatótávolsága 300 kilométer egy feltöltéssel.
Hasonlóan beteríti az erőszakoskodókat a festék, mint a bankautomaták fosztogatásánál.
A modell alapára 160 és 200 millió forint között mozog Európában, a helyi adóktól függően.
Érkezőben a japán gyártó megnövelt hatótávú új generációs üzemanyagcellás rendszere.
A most leleplezett Vision Vechicle azt hivatott előrevetíteni, hogy milyenek lesznek a közeljövő elektromos BMW-i.
A koreai gyártó legújabb elektromos autója kétféle karosszériaváltozatban támad.
A bajor gyártónak sikerült kicsit tovább javítani az i5 és szedán és kombi hatékonyságán.
Magyarország egész területén lehet számítani ellenőrzésre.
Több ezer kész Cybertruck vár még vevőre, amelyek miatt az új árengedmények kétszer akkorák akár, mint egy hónappal korábban.
Leginkább a semmi sem számít illik rájuk.
Már eredetileg is egy komolyabb lottóötösbe került.
Az énekes szerint az egész ügy sok hűhó volt semmiért.
Ötmilliárd eurót akarnak spórolni, várhatóan elbocsátások lesznek a cégnél.
Egy hatalmas generátort szállítanak az országban.
Vázoljuk, hogyan fest a Volkswagen 8 millió forint körüli alapárú új elektromos modellje.
A céges autóknál vélhetően ez az arány még sokkal magasabb.
Zöld rendszámot ugyan már nem kaphat, de sokak számára így is vonzó ajánlat lehet a 204 lóerős legújabb Skoda Superb.