Hárman erőszakoltak meg egy nőt egy gyerek szeme láttára Dunakeszin

A huszonéves férfiakat letartóztatták.

  • HVG HVG
Hárman erőszakoltak meg egy nőt egy gyerek szeme láttára Dunakeszin

A nyomozók őrizetbe vettek három férfit, akik megerőszakoltak és bántalmaztak egy nőt Dunakeszin – közölte a rendőrség a honlapján.

A társaság tagjai március 4-én csalták el és ültették autóba a fiatal nőt, hogy Dunakeszi külterületére vigyék. A nő az egyik férfival önként létesített szexuális kapcsolatot egy lakókocsiban, majd a másik két férfi lefogta, és megerőszakolta, miközben folyamatosan fenyegették. Mindezt egy 11 éves fiú, az elkövetők unokaöccse is végignézte.

Több nappal később a sértett nagymamája tett feljelentést, a nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőket, majd március 14-én fogták el és állították elő a 20, 22 és 29 éves férfiakat.

A Pest megyei nyomozók mindhármukat szexuális erőszak gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság el is rendelt.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.