Bordélyházat működtetett Kecskeméten egy ügyész és egy volt rendőr
A helyiek szerint teljesen nyilvánvaló volt, mi folyik a házban.
A helyiek szerint teljesen nyilvánvaló volt, mi folyik a házban.
Részletesen kigondolta, hogyan ölné meg korábbi iskolatársait, 11 milliárd forintért elállt volna a tervétől.
A támadásban komolyabban senki sem sérült meg, a felső tagozatos fiú állítólag azért lőtte meg diáktársát, mert egy videójáték miatt összeveszett vele.
A sajtószóvivő szerint megdöbbenve értesültek a nemzetközi áldozatvédő szervezet bejelentéséről. Úgy gondolják, nem tussolták el a tíz évvel ezelőtti, Pető Attila-ügyként ismert esetet.
A 73 éves támadót gyorsan elfogták a rendőrök, és kezdeményezték a letartóztatását.
Az indoklás szerint a biztonsági kamerák felvételei nem erősítették meg a nő vallomását, miszerint a futballista szexre kényszerítette.
Az ismert provokátort előállították.
A férfi alpári stílusban alázta, fenyegette a Tisza Párt aktivistáit.
Az osztrák nő egy német neonácinál bujdosott a gyerekkel.
Az áldozatokat kiszolgáltatják a támadójuknak, és a végleges távoltartásból sem lett semmi, mondta Renner Erika.
A színész tagadta, hogy bármi rosszat tett volna, ám ezt záróbeszédében súlyosbító körülményként mutatta be az ügyész.
A cipőjét is levették róla a hóban, szerencséje volt, hogy nem lett fagyási sérülése.
A M237 jelű farkas két éve Svájcból kóborolt el hazánkig, ahol kilőtték.
Vagyim Moskovics az 55. leggazdagabb orosz.
A feltételezett támadót elfogták.
Kiderült, hogy a rejtőzködő férfi korábban a lakásban élt, de távoltartási végzést adtak ki ellene.
A 20 éves helyi lakost szeméremsértéssel gyanúsítják.
A börtönbüntetésre ítélt boszniai szerb vezető néhány nappal ezelőtt úgy hagyta el Bosznia-Hercegovinát, hogy belföldi elfogatóparancs volt ellene érvényben.
A férfit két évre eltiltották a mérkőzések látogatásától is.