Kiskorút is prostitúcióra kényszerített egy hódmezővásárhelyi család
Két férfi és édesanyjuk a közösségi oldalakon megismert nőket futtatott, akiket később bántalmaztak és éheztettek.
Két férfi és édesanyjuk a közösségi oldalakon megismert nőket futtatott, akiket később bántalmaztak és éheztettek.
Egy anya és két gyereke kapott szén-monoxid-mérgezést.
A férfi még egy gyorsétteremben is vendégül látta a hajléktalanokat.
Főleg az Androidot futtató eszközöket érhet támadás a hatóság szerint.
Jogsegélykérelem sem érkezett még az ukrán hatóságoktól az ügyben.
A férfinak nem volt fegyvertartási engedélye.
Így próbálják megelőzni a kalauzok bántalmazását, és a vezetéklopásokat is.
A dombóvári rendőrök elfogtak egy társaságot, amelynek tagjai az oltásra jelentkezésért és a banki adataikért cserébe 50 ezer forintot ígértek idős embereknek. Többeket sikerült is átverniük.
Hejőkeresztúron verte szét egy kliens az autószerelő kocsijának a szélvédőjét.
Jelentősen súlyosbította a Győri Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, akit korábban felfüggesztett börtönre ítéltek, mert ruhán keresztül megsimogatta egy kislány nemi szervét. A bíróság osztotta a súlyosbításért fellebbező ügyészség véleményét, hogy a cselekményt erőszakkal követte el az illető. A férfi börtönbüntetését letöltendőre változtatták, és meg is hosszabbították.
Magánnyomozók és rendőrök közreműködésével gyűjtöttek információkat a náluk dolgozókról és a hozzájuk jelentkezőkről.
Mind a négy gyereke bölcsőhalálban halt meg, amit a bíróság nagyon valószínűtlennek tartott, és annak ellenére ítélték 30 év börtönre, hogy a boncolás nem igazolta a gyilkosságot. Még mindig nem szabadult.
Egy szegedi bolt előtt már egymásnak estek a vitába keveredett vevők, az egyikük egy gázpisztollyal fenyegetőzött. Most két ember ellen garázdaság gyanújával folyik eljárás.
Kezdeményezték az előzetes letartóztatását a rongálással gyanúsított férfinak.
A konzulátus épületéből hozta ki a sofőr a lopott biciklit a magukat vevőnek álcázó rendőröknek.
25 napra volt szükségük a rendőröknek, hogy lefolytassák a nyomozást a február végi támadás után.
Az ügyészség fegyházbüntetést kért a férfire.
Öt éve bujkált hamis iratokkal Spanyolországban a férfi, aki ellen Magyarországon 13 elfogatóparancs volt érvényben.
Korábban egy ország képedt el a gyanúsított férfi autós őrületéről szóló videót látva.