Reagált a bántalmazásról szóló vádakra Marilyn Manson
Előkerült egy korábbi írás is, amely már szeptemberben megerősítette azt, amivel most Evan Rachel Wood előállt. Eközben a kiadója szakított Mansonnal.
Előkerült egy korábbi írás is, amely már szeptemberben megerősítette azt, amivel most Evan Rachel Wood előállt. Eközben a kiadója szakított Mansonnal.
A gyanú szerint a féltékeny férfi megkötözte, majd egy késsel összevagdosta az élettársát.
Most jutottak el a vádemelésig annak a férfinak az ügyében, aki tavaly márciusban a vád szerint megölte egy munkatársát, miután veszekedni kezdtek egy sorsjegyen.
Evan Rachel Wood színésznő, nőjogi aktivista most először árulta el a nevét annak, akiről már évek óta állítja, hogy kegyetlen módon bántalmazta és fenyegette őt. Marilyn Mansont többen is bántalmazással vádolják.
A gyanú szerint a 39 éves férfi társaival egy fiatal lányt futtatott, szállásért és ételért cserébe.
A rendőrség azzal gyanúsít egy 30 éves férfit, hogy 11 alkalommal, több mint 150 ezer forint értékben tankolt fizetés nélkül.
Kézigránát- és géppisztoly-replikákat, tőröket őrizgetett a hálószobájában, egy birodalmi sassal és horogkereszttel díszített ládában.
Jelentős kokainszállítmányt fogott el a görög rendőrség Szalonikiben amerikai közreműködéssel.
Menczer Tamás államtitkár, illetve Bácskai Balázs és Bayer Zsolt publicisták ellen indított magánvádas büntetőeljárást a Political Capital igazgatója.
Az aláírók több biztonsági őrt is szeretnének a szerelvényekre.
Nem találták bizonyítottnak a vádakat, amelyek szerint az orvos egy ismerőse kérésére nem adta be a gyereknek a kötelező védőoltásokat, miközben a hivatalos papírokba azt írta, hogy megtette. A bíróság eljárásjogi hiányosságok miatt több terhelő vallomást is kizárt a bizonyítékok közül.
Fóliatekercsekbe rejtették a drogot, de már Szlovéniában elbukták az áru nagy részét, Budapesten pedig már várta a szállítmányt a TEK.
A Dózsa György úti gázoló és ügyvédje fellebbeztek a döntés ellen.
Súlyosította a hálapénzt kérő budapesti nőgyógyász büntetését a Fővárosi Ítélőtábla, de ez csak azt jelenti, hogy hosszabb ideig tart a felfüggesztett büntetés, és nagyobb a pénzbírság.
Házi őrizetben várhatja az adócsalással vádolt szegedi képviselő a nyomozás folytatását.
Az eldurvult vitának véletlenül volt szemtanúja egy rendőr.
A hatóság szerint ez volt az elmúlt évek egyik legnagyobb mennyiségű drogfogása Magyarországon.
A Facebookra föltett videóban érdekes jelenetet láthatunk. A KMK tisztázta az ügyet.
A rendőröknek azt mondta a hölgy, hogy a 11 éves fiát óvodás kora óta alkalomszerűen hagyta vezetni.