Elfogatóparancsot adtak ki a DEAC korábbi kosárlabdázója ellen
Az amerikai Rakeem Buckles tavaly decemberben ittasan vezetett Debrecenben.
Az amerikai Rakeem Buckles tavaly decemberben ittasan vezetett Debrecenben.
Az utóbbi hónapokban több, a katolikus egyházat érintő ügy pattant ki.
Óscar Sánchez Gil kokaincsempészeket segített éveken keresztül.
Súlyosító körülmény volt, hogy a férfi alkohol és kábítószer hatása alatt követte el tettét.
Rövid időn belül két brutális rendőri túlkapás is történt a városban.
Májusban mind a 34 vádpontban bűnösnek mondták ki Trumpot a hallgatási pénzek ügyében zajló perében.
Az elkövető jelenleg kómában van, egyelőre nem tudják kihallgatni.
A Fővárosi Törvényszék szerint a Mi Hazánk képviselőjének cselekményei túlmutatnak a véleménynyilvánításon, és a társadalomra veszélyesek.
Egy végrehajtójelölt az irodája nyereségének 85 százalékát adta volna Schadl alkalmazottainak, amiért kedvezően bírálták el pályázatát.
Egy benzinkút dolgozói találták ki a módszert, és a tulajdonosok is részesültek a haszonból.
Jelenleg 38 elkövető ellen nyomoznak és mintegy 2100 hamis képet foglaltak le, köztük Picasso, Warhol, Klimt és Banksy-alkotások hamisítványaival.
Makszim Kuzminyov szitává lőtt holttestét a lakása alatti garázsban találták meg. A nyomozásra rálátó források szerint a hatóságok a KGB egy volt tisztjét és egy orosz rendőrezredest gyanúsítják a gyilkosság elkövetésével, de hivatalosan senki nem mond semmit.
Karsay Ferenc budafoki polgármesternek havi bruttó 1,1 milliót is megérnek egyik képviselőjének tanácsai. Most a rendőrség vizsgálhatja, mi is történik pontosan.
A fiatal szexmunkás számítógéppel generált képmása a vöröslámpás negyedben tűnt fel.
A leütött fiatalnak agyrázkódása és koponyazúzódása lett.
A férfi ellen már folyamatban van egy bírósági eljárás, az ügyészség azt kérte, egyesítsék az újat azzal.
Magyar vasárnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Alföldi Róberttel kapcsolatos dokumentumok fognak előkerülni, amelyek pedofil bűncselekményekhez köthetik. Alföldi jelezte: egyenes bocsánatkérést vár, mert soha nem volt ilyenhez köze. Úgy fest, megkapta.
A nő súlyos sérüléseket szenvedett, de sem a nagyecsedi férfi, sem a felesége sem hívott hozzá orvost.
A férfi bő egy hete tartózkodott Budapesten, marketingesként dolgozott. Múlt héten a saját lakásán ölte meg a nőt, és egy bőröndbe rejtette a holttestét.