Csongrádi László elsírta magát, amikor a rendőrök visszavitték ellopott olimpiai aranyérmét - videó
A sportoló azt mondta, nem haragszik a tolvajra, meg is látogatná a rácsok mögött.
A sportoló azt mondta, nem haragszik a tolvajra, meg is látogatná a rácsok mögött.
A Tisza Párt elnöke szerint volt barátnője harmincmillió forintot követelt.
Magyar György szerint védence bepánikolt, és a következményektől tartva rejtette el a holttestet ahelyett, hogy mentőt hívott volna.
Súlyosbító körülmény lehet, hogy a drogot árusító nő iskolák és óvodák közelében terítette a kristályt.
Egy kiló marihuánával és száz gramm kokainnal bukott le.
A nyolcfős szervezet Romániában toborzott embereket magyarországi munkára, akiknek megérkezve elvették az iratait, embertelen körülmények között szállásolták el őket, és éhbérért dolgoztatták. Az ügynek legalább 30 áldozata van.
Az elv az, hogy amíg a csalók a mesterséges intelligenciával beszélgetnek, nem tudnak másoknak telefonálni és átverni őket.
A két csapat szurkolói dulakodtak egymással, a biztonsági őrök közbeléptek.
Csak egyes vádpontokban találták őket bűnösnek.
Az ügybe bevont biológusok megállapították, hogy nem lehetett igazi medve az elkövető.
A kormány szembemegy az illegális bányászattal, ezért elbarikádozták az útvonalat, ahonnan eddig az utánpótlást szállították nekik.
Két civil-, és nyolc járőrautó, valamint két drón ellenőrizte a forgalmat Somogy megyében.
Csak Olaszországban 129 bankszámlát fagyasztottak be az európai ügyészek.
Újabb tárgyalást tartottak az ügyben, amelyben Herczeget kábítószer-birtoklással és -kereskedelemmel vádolják.
„Van egy része az életemnek, amit senki sem ismer” – jelentette ki a hírhedt szektavezér, akinek életéről új dokumentumsorozat készül.
A legfiatalabb gyerek apja találta meg az áldozatok holttestét.
Ötezer euró kártérítést is ki kell fizetnie.
Egyszerű módszerrel dolgozott: egy kővel beverte a kocsik ablakát.
A férfi tettéért 20 év börtönt is kaphat.
Megpróbálhatta volna visszavásárolni is.