Meghekkelték a szállítási címét, így lopták el egy baseballjátékos vadonatúj Lamborghinijét
A trükk maga működött, de a térfigyelő kamerákat így sem sikerült kijátszani.
A trükk maga működött, de a térfigyelő kamerákat így sem sikerült kijátszani.
14 szülő írt levelet az intézménynek arról, hogy az akkor még pedagógusként dolgozó férfi szexuális jellegű dolgokra utalgatott tanítványainak.
Jövő héten már csak az ügyvédek beszélnek az egész Franciaországot megrázó ügy tárgyalásán.
Még 2012-ben ítélték el a nőt, a magyar hatóságok európai elfogatóparancs alapján körözték.
A rapper állítólag családtagjain keresztül is megpróbálja elérni, hogy a tanúk kedvező vallomást tegyenek majd a tárgyaláson.
Amikor megtagadták, hogy fotókat és fényképeket küldjenek, a férfi megfenyegette áldozatait.
Azt mondta, arra sem gondolt, hogy más autók is megsérülhetnek miatta.
Amikor a rendőrök igazoltatták McCourt-Knightot, nála is volt némi kábítószer, több mint 2400 dollár és kábítószer fogyasztásához használt kiegészítők.
A horrortanyákat működtető nő azt mondta a rendőröknek, hogy mérget vett be, aztán megszökött.
A katasztrófavédelem szerint szén-monoxid-mérgezés miatt halhatott meg a két férfi.
Álarcos betörők mezőgazdasági járműveket loptak el a windsori kastély területéről, miközben a királyi család tagjai vélhetően a közelben aludtak.
A rendőrség és a társhatóságok „nagyszabású”, közös akciót tartottak az elmúlt hétvégén.
A 34 éves nő bosszút akart állni, de nem gondolta, hogy ekkora tüzet okoz, amely átterjed a többi ott parkoló autóra is.
A vádlott a büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható, az ítélet nem jogerős.
A férfi fejszével támadt a rendőrökre, akik sokkolót használtak.
Az elmúlt hónapokban több tragikus eset is történt Kínában.
Egyikük késsel támadt a rendőrökre még 2019-ben, a másik 2021 decemberében ütött meg két rendőrt, és a fiának is azt kiabálta, hogy rúgja fejbe őket. A fia engedelmeskedett neki.
Az 1967-ben elkövetett emberöléssel meggyanúsított férfi most 92 éves.