Irgalmatlanul drágulnak a strandok
A Dagály fürdőben éves szinten 35 százalék feletti áremelés történt, holott az idei infláció ezt egyáltalán nem indokolja.
A Dagály fürdőben éves szinten 35 százalék feletti áremelés történt, holott az idei infláció ezt egyáltalán nem indokolja.
Tavaly már a globális áramtermelés közel harmadát a megújuló energiaforrások adták, 2030-ra pedig megduplázódhat az arányuk. Ám a légkör szén-dioxid-tartalma továbbra is vészes ütemben nő.
Egy 2020-as szabályváltoztatás jelentősen csökkentette az óceánjáró hajók üzemanyagának kéntartalmát, áttételesen pedig ez volt az egyik oka annak, hogy ennyire extrém forró lett a tavalyi és az idei év.
Nagyon kevés magyar tesz félre pénzt a nyugdíjas éveire, komoly változás kell ahhoz, hogy húsz év múlva is működhessen még a nyugdíjrendszerünk.
A termékek legtöbbjének az ára nem változott, néhánynál azonban két számjegyű drágulást tapasztaltunk. Az árstop még egy utolsót odarúgott július végén a hazai boltokban.
Európa legtöbb nagy országában egész jól teljesített a gazdaság, a kivétel Németország.
Külső problémákkal magyarázta a Nemzetgazdasági Minisztérium a gyenge GDP-adatot.
A sokadszor is csökkentett kormányzati várakozásokhoz is nagyon komoly változásra volna szükség, és nem látszik, mi adhat okot reményre – vélik az elemzők, miután kijött egy rendkívül rossz GDP-adat.
A legrosszabb várakozásokat igazolta a most kiadott GDP-szám, április–júniusban gyengébben teljesített a gazdaságunk, mint az év legelején. A fogyasztás nem nagyon akar beindulni, az iparunk gyenge, az építőipar tud csak segíteni, és az még nem is látszik ezeken a számokon, hogy az aszály mennyire le fogja rontani az éves teljesítményt.
A kötelező visszaváltási rendszer nagy változásokat hoz a vendéglátósok és a kisboltok életébe is, hiszen július 1-je óta a korábbihoz képest merőben eltérő módon, főként mobil visszaváltó automaták segítségével kell megszabadulni az italcsomagolástól.
A pozsonyi Slovnaft olajfinomító az ukrajnai gázolajszükségletek 10 százalékát teszi ki, amelynek egy része vélhetően katonai fogyasztás.
Komoly siker az EU számára, hogy megállapodott Belgráddal a nyugat-szerbiai lítiumkincs közös kitermeléséről, mert megszűnhet függősége Kínától. Korábban a környezetvédők meg tudták akadályozni a projekt megvalósítását.
Nehezen alkalmazkodik a magyar agrárium a klímaváltozáshoz, a nagygazdák ragaszkodnak a busásan jövedelmező szántóföldi növénytermesztéshez, a társas vállalkozások alatt pedig fogy a föld – mondja Raskó György egykori államtitkár, agrárvállalkozó.
Sokan szembesülnek akadályokkal a július 2-vel már a gyártók számára is kötelező palackvisszaváltási rendszer működése során. Állandóan bedöglő és napokig meg nem javított automaták, szanaszét dobált régebbi, nem logós és a gépek által sokadjára is visszadobott újabb, logós palackok borzolják a felhasználók idegeit. A napi 2,5 millió tranzakció jelzi, az új rendszer sokakat megmozgat, ez lehet a nyár egyik nagy közös, bár pozitívnak nem mindig nevezhető élménye.
Három év alatt a Föld körül, mindig mindenhol nyárban – ezt ígéri egy hajós körutazást szervező cég. Az indulás május végén lett volna esedékes, de műszaki problémák miatt július végére, vagy augusztus elejére csúszott.
Aki nem tud napelemet telepíteni, az legfeljebb korszerűsíthet, hogy kevesebbet fogyasszon, és várhat arra, hogy több naperőmű épüljön. Itthon még az energiaszövetkezet is csak a jövő zenéje.
Nem számítottak arra, hogy az emberek ilyen sebességgel próbálják visszaváltani az 50 forintos palackokat és dobozokat.
Rekordszinten stabilizálódhat az arany árfolyama: az ázsiai jegybankok vásárlásain kívül a bizonytalan gazdasági helyzetben mutatkozó masszív kereslet is emeli a nemesfém árát.
Változó pénzbeáramlás és szabályozás jellemzi a befektetési alapokat. A problémákról és a kilátásokról a HVG több hazai alapkezelőt kérdezett.
Ukrajna szankciókat vezetett be, amelyek miatt az orosz Lukoil nem tud Magyarországra olajat szállítani a Barátság vezetéken. De legalább a Paksi Atomerőmű túlfűthetné a Dunát energiaminiszteri engedéllyel. A költségvetési hiány hatalmas, a kormány még egy kínai hitellel is megtoldotta. A NER nagykutyái épp annyi pénzt tartanak magántőkealapokban, mint amennyivel meg kellett emelni a hiánycélt. Összeolvad a MÁV és a Volán, közben a sofőrök megsülnek. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.