Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Ukrajna szankciókat vezetett be, amelyek miatt az orosz Lukoil nem tud Magyarországra olajat szállítani a Barátság vezetéken. De legalább a Paksi Atomerőmű túlfűthetné a Dunát energiaminiszteri engedéllyel. A költségvetési hiány hatalmas, a kormány még egy kínai hitellel is megtoldotta. A NER nagykutyái épp annyi pénzt tartanak magántőkealapokban, mint amennyivel meg kellett emelni a hiánycélt. Összeolvad a MÁV és a Volán, közben a sofőrök megsülnek. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Üzemanyaghiány is lehet, de pánikra semmi ok – mondta pánikra okot adva Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a kormányinfón azzal kapcsolatban, hogy új kijevi szankciók miatt az orosz Lukoil nem használhatja az ukrán olajvezetékeket Magyarországra és Szlovákiába irányuló szállításainak teljesítéséhez.
Most akkor vesz a Mol mástól plusz olajat vagy sem? Elkezdte-e már megdézsmálni a tartalékokat? Ezekre a kérdésekre nincs megnyugtató válasz. Apokalipszistől azonban aligha kell tartani, lesz olaj és lesz üzemanyag akkor is, ha a legrosszabb forgatókönyv áll elő.
Gulyás Gergely szerint Ukrajna „zsarolja” Magyarországot. A HVG kérdésére azt válaszolta, a zsarolás célja, hogy Magyarország adja fel békepárti politikáját. A miniszter szerint arról természetesen nincs szó, hogy az ukránok háborúzni akarnak, de nem akarnak fegyverszünetet, ami a magyar kormány szerint a békéhez vezető első lépés.
Az orosz olaj ügyében a kormány oroszminisztere, Szijjártó Péter illetékes, nem pedig Lantos Csaba energiaminiszter. De ő sem tétlenkedett: egy társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezet szerint az energiaminiszter jóváhagyhatná, hogy esetenként, az ellátásbiztonság miatt a 30 Celsius-fokos határérték fölé emelkedjen a paksi atomerőmű alatti Duna-szakasz vízhőmérséklete. A környezetvédelmi szakértő szerint egyes élőlényeknek már a mostani határérték is túl magas. A Greenpeace energiaügyi szakértője pedig jelezte: inkább az esti időszakban túl drágán mért importáram miatt aggódhat a tárca.
Nem csak az import áram ára érdemelne figyelmet. Évente több tízmilliárd forintot visz el a 2022-ben rekord feletti áron beszerzett, különleges gázkészlet. A télen mindössze két hét hazai gázigény kielégítésére elegendő gázmennyiséggel kapcsolatos pluszköltségeket a Népszava számította ki a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) tavalyi beszámolója alapján.
Ezek leginkább a gázmennyiség megvásárlására és tárolására felvett 2 milliárd eurós – közel ezer milliárd forintos – államilag biztosított hitel költségei, amit a lakosságok kívüli fogyasztókra terhelt “különleges MSZKSZ-tagi hozzájárulás” néven szedik be. Ennek pontos összege nem ismert, de a lap szerint a költségeknek azt a részét, amit a hozzájárulás nem fedez a rezsivédelmi alapból utalják át. Ez tavaly 31 milliárd, idén 14 milliárd forintot tett ki, és jövőre is 4,5 milliárddal számolnak.
Miközben a költségvetésnek éppenséggel minden fillérre szüksége lenne. Június végéig az államháztartás központi alrendszere (ebben az önkormányzatok nincsenek benne) 2 656,4 milliárd forintos hiányt halmozott fel – erősítette meg a részletes államháztartási jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM) az előzetes adatokat.
Az eredeti idei éves hiánycél 105,6 százaléka jött össze a költségvetésben fél év alatt, a megemelt deficitcélhoz képest 66,7 százalékon állt az egyenleg. A Pénzügyminisztérium szerint javulnak a költségvetési folyamatok. Ebből annyi látszik, hogy valamelyest kezdenek magukra találni a fogyasztásiadó-bevételek. A hevített termékek magasabb forgalma miatt nőtt a dohányáfa-bevétel, az üzemanyagok jövedéki adójának emelése pedig plusz 89 milliárd forintot hozott fél év alatt.
A magyar államadósság viszonylag magas az uniós összehasonlításban, különösen a hasonló fejlettségű uniós államokhoz viszonyítva. Ráadásul az előző évek inflációs válsága miatt a forintkamatok az elmúlt években az egekbe szöktek. Emiatt az idén már 3109 milliárd forintot költ a kamatokra költségvetés, holott 2020 előtt ez az összeg még az évi ezermilliárdot sem érte el.
Az elhibázott gazdaságpolitika, a magas infláció és a magas államadósság miatt ma a magyar állam többet költ az államadósságra, mint az egészségügyre (2553 milliárd forint), illetve GDP-arányosan a magyar állam költi a legtöbb pénzt államadósságra az EU-ban, ami a jelenlegi adóssághelyzet fenntarthatatlanságára utal.
A kormány, illetve az államadósságkezelő azért igyekszik fenntartani. Egymilliárd eurónyi (392 milliárd forintnyi) hitelt vett fel kínai bankoktól a kormány idén tavasszal, és ezt egy összegben le is hívta április 19-én – írta a Portfolio az Államadósság-kezelő Központ ÁKK statisztikái alapján. A lap szerint a hitelt a Kínai Fejlesztési Banktól, a Kínai Eximbanktól, valamint a Bank of China magyar ágától vette fel az állam. A kamatszintet és a törlesztés ütemezését sem hozták nyilvánosságra. Annyit tudni, hogy hároméves lejáratú változó kamatozású hitelről van szó, vagyis 2027 április 19-ig kell visszafizetni. A hitel céljáról Gulyás Gergelyt és Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert is kérdezték, de egyikük sem árult el részleteket.
Persze nincs mindenki annyira megszorulva, mint az állami büdzsé. A Válasz Online összesítése szerint közel 1,5 ezer milliárd forint halmozódott fel a NER csúcsvállalkozóinak magántőkealapjaiban. Persze véletlen, de nagyjából pont ennyivel kellett megemelni az idei költségvetési hiánycélt, hogy tartható legyen.
Bár a Fidesz annak idején vérig sértődött azon, hogy a lakosság többsége inkább nem akar olimpiát rendezni, költségvetési szempontból ez egyértelműen jó döntésnek bizonyult. Emlékeznek még arra, amikor Párizs megkapta a 2024-es olimpia rendezési jogát? A franciák azzal kampányoltak: a korábbiaknál jóval olcsóbb olimpiát szerveznek, hiszen már úgyis szinte minden készen áll. Aztán természetesen kiderült, hogy ez nem igaz, az eredeti terv dupláján is túl van már a költségvetés, az ígéret pedig, hogy majd olcsóbb olimpiákat szerveznek a jövőben, így a Budapesthez hasonló városoknak is lesz esélyük, továbbra is álomnak tűnik.
A hét képe:
Az államháztartást is pozitívan érintő fejlemény, hogy a kamatkörnyezet mérséklődik. Bár úgy volt, hogy – egy darabig legalábbis – nem lesz több kamatcsökkentés, a jegybank Monetáris Tanácsa mégis vágott, 6,75 százalékra. Igaz, várható volt, az elmúlt hetekben sok körülmény jobban alakult a vártnál.
Virág Barnabás alelnök magyarázata szerint az ország kockázati megítélésének javulása volt a legfőbb ok. A júniusi inflációs adat kedvezőbb volt a piaci várakozásoknál, de a jegybank szerint egy fecske nem csinált nyarat, a várható inflációs pálya nem változott, az éves alapú infláció az év hátralévő hónapjaiban a jegybanki toleranciasáv felső széle, vagyis 4 százalék körül alakul majd. Ami a Magyar Nemzeti Bank kamatpályáját illeti, Virág szerint a jelenlegi információk alapján továbbra is „reális” várakozás, hogy az alapkamat év végén 6,25-6,5 százalék lesz. Ide még 1-2 darab 25 bázispontos vágással lehet eljutni.
A hőség nem csak a paksi áramtermelésben okoz gondot, hanem a közösségi közlekedésben is. A vasutasok és a postások legalább védőitalt kapnak, a buszsofőrök azt sem minden esetben, de sok helyen nincs klimatizált pihenőhelyiség sem. A buszvezetők demonstrációt helyeztek kilátásba, a vasutas-szakszervezet a munkavédelmi hatósághoz fordulna, a postások pedig a mediterrán példákból tanulnak – megnéztük, mit tapasztalnak és mihez kezdenek a szakszervezetek a hőségnek leginkább kitett szakmákban.
A buszsofőröknek van, hogy 50 Celsius-fokban kell dolgoznia – magyarázta Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke a HVG-nek. Dobi szerint még a klímával felszerelt buszok sem feltétlen jelentenek megfelelő munkakörnyezetet, mert amikor évekkel ezelőtt azokat megvásároltak, akkor alkalmasak voltak arra, hogy a 30 Celsius-fokos levegőt 25-re hűtsék, de a 40 fokos hőséghez már nem megfelelő hatásfokkal működnek.
Hiába a hőség, minden MÁV-osnak be kell menni dolgozni. A magát előszeretettel családbarátként reklámozó kormányzat a gyermeket nevelő MÁV-dolgozóknak is egy csapásra megtiltotta a home office lehetőségét. Nem felel meg a munka törvénykönyve előírásainak az, amilyen indoklással a MÁV a nyolc éven aluli gyereket nevelő munkavállalóinak is megtiltja a távmunkát – állítja a Vasutasok Szakszervezete. A szervezet a héten több ponton is kérte a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumot (ÉKM), hogy fontolják meg a távmunkatiltás fellazítását.
A MÁV-csoportba a Volánbuszt is bele kell érteni – hamarosan a szó legszorosabb értelmében. Hivatalosan is elrendelte az építési és közlekedési miniszter a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. egyesülését, az összeolvadás az év végéig mehet végbe – írta a Magyarbusz.info. A lap szerint a nagy állami személyszállító szolgáltatóvállalat része lesz még a MÁV-HÉV Zrt. és a MÁV Rail Tour Kft. is.
A beolvadással teljesen elveszti önállóságát és márkanevét Volánbusz. Az integrációnak elsősorban jogi jelentősége lesz, a munkavállalók munkáját alig érezhetően érinti, kivéve a menedzsmentet, valamint a háttér- és támogatóterületet, amiket hatékonyabbá tesznek.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.