Uniós pénz érkezik Magyarországra, tetszett a Déli Körvasút Brüsszelnek
Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből érkezhetnek az eurószázmilliók, többek között a Déli Körvasút építésére, és mozdonykorszerűsítésre.
Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből érkezhetnek az eurószázmilliók, többek között a Déli Körvasút építésére, és mozdonykorszerűsítésre.
Majdnem két évvel az élelmiszer-árstopot érintő első panaszok után döntött az Alkotmánybíróság.
Az embereknek és az áruknak is árt a nagy meleg, ilyenkor még a kamionstop feloldása is indokolt. Ha kint 40 Celsius-fok van, bent könnyen lehet 60 vagy még több.
Alaposan próbára teszi a hetek óta tomboló hőség a gyümölcsfákat és a zöldségeket: a növények energiája a saját maguk hűtésére megy el, nem a termés növekedésére, amit ráadásul még napégés is fenyeget, miközben egyre kevesebb a talajnedvesség. Már a jövő évi virágrügyek is veszélyben vannak, az alma napsütötte felületén 44 Celsius-fokot mérnek, a kertészek már évek óta nem termelnek ilyenkor brokkolit vagy karfiolt. Az extrém forróság miatt a hazai termés ötöde eshet ki. A gyümölcsöknél idén a nyári hőség már csak a “hab a tortán” a tavaszi fagyok után.
Ha nem esik nagy mennyiségű csapadék a következő hetekben, a 2022-es borzasztó eredmény ismétlődhet meg – figyelmeztet a MOSZ. A búzatermés ugyanakkor kielégítő volt, és most belföldön és külföldön is van piaca a magyar terménynek.
A fiatal zenész szinte egyeduralkodó a magyar zenei színtéren, a tíz legjátszottabb dalból nyolc az övé.
Az ukrán törvényhozás kedden elfogadta azt a törvényjavaslatot, mely szerint 2025-től eltörlik az óraátállítást.
Közel egy hétig volt zárva a reptér, miután a hőségben megsérültek a kifutópálya betonelemei.
Több ágazatban is komolyan csökkenhet a termelékenység a kánikula miatt: két évvel ezelőtt a nyári forróság és aszály 1 százalékkal csökkentette a bruttó nemzeti összterméket.
2024-ben januártól júniusig mindössze 4,37 milliárd köbméter földgáz fogyott Magyarországon, szemben a 2022 első hat hónapjában mért 5,7 milliárd köbméterrel, ami több mint 23 százalékos csökkenést jelent.
Turistabuszt vásárolt 2019-ben a Magyar Vízilabda-szövetség, pedig a Volánbusz ingyen szállította őket. Többek között ez derül ki szervezetet átvilágító cég jelentéséből.
Tökéletes megoldások gyakran nem léteznek – még jó, hogy közgazdászok is le tudták vezetni, ilyenkor a nyerő ötlet nem megpróbálni a tökéletest hajszolni, hanem kiválasztani a második legjobbat. Azt is bemutatták, hogy aki politikusoknak próbálna tanácsot adni, az biztosan ne a legjobb megoldást keresse, mert mire törvény lesz belőle, úgyis elrontják.
Az osztrák cég a tiszavasvári gyára a tesztüzem során a földgáz negyedét tudta kiváltani hidrogénnel. A cél a földgáz teljes kiiktatása a gyártási folyamatból.
Elszállt a nemesfém árfolyama, Kína így már nem akar mindenáron aranyat venni, azonban az alacsony tartalékok miatt rá lesz kényszerülve a vásárlásra.
Hónapokig tartó huzavona után a kormány most azt reméli, hogy egy pozitív gazdasági fordulat segít betömni a 17 milliárd eurós különbséget a tervezett költségvetési bevételek és kiadások között.
Ezúttal Monacóban látták a 27 milliárdos jachtot és a Mészáros Lőrincet, Várkonyi Andrát valamint ifjabb Mészáros Lőrincet.
A K-Monitor szerint a NER által kedvelt és sokat foglalkoztatott biztonsági cég jóval több pénzért végzi el a feladatot, mint amennyibe más nagykövetségek biztosítása kerül.
Hogyan küzdötte fel magát az orosz bevándorlók fiaként apja detroiti kocsmájának alagsorában működő sztriptízbár üzemeltetője, a nemrég elhunyt Ivan Boesky a 80-as évekre odáig, hogy minden idők legnagyobb bennfentes kereskedési botrányában ítéljék el. Nagy csalások című sorozatunk harmadik cikke.
Nem először haragszik meg a miniszter az üdítőital-multira, ez átlag 7 évente megtörténik. Lázár János törvénymódosítást is belengetett a Fanta országonként eltérő gyümölcsaránya miatt.
Elérhető Magyarországon a gyors és jó egészségügyi ellátás: az állatoknak. Egyetlen hátulütője a számla, amit az állattartóknak a végén ki kell fizetniük. Mivel számoljon az ember, ha a legjobb barát lebetegszik? Mennyibe kerül az alapvizsgálat, a CT vagy egy szívultrahang?