Mellár: A westernhős Orbánnak már alig maradt lőszer a fegyverében

Orbán Viktor foglyává vált a saját maga által felépített gazdasági rendszernek – erre a megállapításra jutott Mellár Tamás. Ugyan még fogalmunk sincs arról, hogy meddig fog tartani a járvány és a gazdasági válság, a Párbeszéd parlamenti képviselőjeként politizáló közgazdászprofesszor egy könyvet írt az első tapasztalatokról. A nagy magyar válságkezelés – Gyorsjelentés az Orbán-kormány 2020-as gazdaságpolitikájáról című kiadványban a második hullám elején bejelentett lépésekig elemezte a kormány gazdasági döntéseit.

A válság előzményei

A magyar gazdaság sajátos helyzetben volt, amikor elérte a válság – állapítja meg Mellár. Nem csak a GDP-növekedés üteme volt magas 2019 végéig, szinte minden más makrogazdasági mutató alapján is jónak tűnhetett a helyzet. Azonban kicsit mélyebbre ásva már akkor látszott, hogy „a tetszetős felszín alatt komoly problémák húzódnak meg”. A növekedést mesterségesen generálták, a GDP 4-5 százalékának megfelelő külső, döntően EU-s forrást használtak fel ehhez.

A járványtól függetlenül sem lehetett volna sokáig fenntartani ezt az extenzív növekedést, mert a növekedést tápláló források elapadtak – áll a könyvben. Az akkori gazdasági előrejelzésekből is látszik, hogy döntéshozók tudatosan készültek a lassulásra. Pontosabban Mellár szerint csak arra, hogy elfogadtassák az emberekkel a lassulás tényét, „mert épkézláb elképzelésük nem volt arról”, hogyan kellene a gazdaságot modernizálni.

Amikor pedig megjelent a válság, sejteni lehetett, hogy Magyarországot sok más államnál súlyosabban fogja érinteni a krízis. Ezt Mellár öt okból vezeti le:

• a gazdaságunk versenyképessége igen alacsony,
• elmaradt a technikai-technológiai megújulás az elmúlt években,
• az export 80 százalékát külföldi többségű tulajdonosok vállalkozásai állítják elő, nagyrészt konjunktúraérzékeny ágazatokban,
• kevés a magasan kvalifikált, szakképzett dolgozó,
• a piaci intézmények működése és az állami szabályozás pedig nemzetközi összehasonlításban igen gyenge.

Az első hullám

Azt már márciusban lehetett látni, hogy baj van, de április első hetéig kellett várni, hogy ne csak ígérgesse a kormány a gazdaságpolitikai bejelentéseket. Akkor a kormány létrehozta a 663 milliárd forintos Járvány Elleni Védekezési Alapot és az 1345 milliárd forintos Gazdaságvédelmi Alapot, csakhogy ennek egy jelentős része nem új pénz volt a gazdaságban, hanem más költségvetési helyekről összecsoportosított, illetve az önkormányzatoktól, valamint a vállalati szférától elvett forrás – írja. (Ugyanezt mi az alapok létrehozásakor úgy fogalmaztuk meg: az alap harmada kopizás, és nincs meg a fedezete.) Ehhez jött hozzá a Magyar Nemzeti Bank 3 ezer milliárd forintos csomagja.

Hogy miért csak ennyi pénzt tettek bele a válságkezelésbe, arra több magyarázat született, Mellár szerint az ok egyszerűen az lehet, hogy „a kormány alulbecsülte a válság súlyosságát, ennek megfelelően a védekezéshez szükséges többletforrások nagyságát is”.

Ebben a helyzetben fogadták el a 2021-es költségvetést még a nyáron, épp amikor lecsengett a járvány első hulláma, és lehetett sejteni, hogy nagyon rossz második negyedéves GDP-adat érkezhet. A kormány elsősorban adókedvezményeket, kedvezményes hiteleket és hitelgaranciát akar adni, nem többletforrást – értékeli a helyzetet Mellár. Pedig „amikor nyilvánvalóan komoly jövedelemkiesés és kereslet-visszaesés tapasztalható, hiába van nagyszámú hitel, hiába van hitelgarancia, kevés vállalkozás fog élni ezekkel.”

A prociklikus politika visszaütött – azaz amíg jól ment a gazdaságnak, túlfűtötték azt a spórolás helyett, így amikor ideér a válság, nem lehet annyira sok támogatást kiosztani. Mellár azt elismeri, hogy nem csak a kormány hibája a krízis: kicsi, nyitott gazdaságként kiszolgáltatottak vagyunk, ha globális válság van. Azonban a kormány kevés többletforrást adott, és azt is rossz célokra – állítja.

A munkahelyek védelmének támogatása például szerinte európai szinten is nagyon alacsony volt. A járműipar súlya akkora a gazdaságunkban, hogy a német cégeknek kellett jelentős támogatást adni a magyar vállalkozók helyett. A fogyasztási kiadások csökkenését nem kompenzálták, miközben sok felesleges, de minimum halasztható kiadást a járványkezelésre szánt pénzből finanszíroztak.

Ideért a második hullám

Mellár szeptember végéig tekintette át a 2020-as helyzetet, de mivel – a lakásfelújítási támogatásokat és az önkormányzatok újabb megsarcolását leszámítva – a most is érvényben lévő gazdaságpolitikai döntések addig megszülettek, ez a rész sem sokat vesztett az aktualitásából, miután nyomdába küldték a könyvet.

Azt, hogy a kormány a második hullám érkezésekor – sőt, még utána is jó ideig – el akarta kerülni a gazdaság újbóli leállítását, Mellár úgy magyarázza:

„még egy ilyen nagy sokkot, mint amekkorát a második negyedévben kapott, az ország már nem tudna kiheverni”.

Csakhogy azt is hozzáteszi: nem lehet abban bízni, hogy ha a svéd példát követve laza járványügyi szabályokkal mentenék a gazdaságot, akkor jönne a fellendülés. A mi gazdaságunkban sokkal nagyobb a kínálati merevség és alacsonyabb a nemzetközi versenyképesség, mint a svédeknél, vagyis nem szabad az ottani helyzetből messzemenő következtetéseket levonni.

De mit lehet akkor tenni? Mellár szerint a kilábaláshoz egyrészt ki kell használni, hogy az EU elnézőbb a költségvetési hiány elengedésével, így lehetne jövedelemkiegészítést és szociális támogatásokat adni. Emellett azokba a szektorokba kellene pénzt önteni, ahol ennek multiplikatív hatása volna, és olyan kkv-kat támogatni, amelyek magukban hordozzák a technikai váltás lehetőségét. Csakhogy így nem maradna elég támogatás a kedvenceknek.

Problémás az is, hogy a kormány megnehezíti az önkormányzatok pénzügyi helyzetét. Az ellenzéki városok és az agglomerációik termelik az ország GDP-jének több, mint felét, így amikor őket hozza a kormány nehéz helyzetbe, a válságkezelési lehetőségeket is szűkíti.

A miniszterelnök most már érzi, hogy nagy a baj és máshova kell adni támogatást, de nem engedheti meg magának, hogy a klientúrája meggyengüljön – ezért fogalmaz Mellár úgy, hogy Orbán a saját rendszerének foglyává vált.

Mellár azzal zárja a könyvet: sokan tekintenek úgy az Orbán-kormányra, mint amely a rendkívüli helyzetek kezelésében sikeres gyors és váratlan döntésekkel, csakhogy ez most nem bizonyosodott be.

„Csípőből tüzelő westernhősünk a vírusválság időszakában elbizonytalanodott, nem tudja, hogy kire is kellene tüzelnie, és a vaktában leadott lövések miatt már alig maradt lőszer a fegyverében.”