Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ahogy az elmúlt években mindig, ezúttal is többlettel zárta az év első hónapját az államháztartás.
Az államháztartás bevételei 9,9 százalékkal emelkedtek, miközben a kiadások 4,8 százalékkal növekedtek januárban 2020 első hónapjához képest – közölte a Pénzügyminisztérium.
Így 198,8 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere.
Azt a PM is hozzátette, hogy „a többlet kialakulása az éves egyenleg éven belüli szezonális lefutásával magyarázható”. Ez kevésbé finom megfogalmazással azt jelenti, hogy mostanában szinte minden év úgy kezdődik, hogy kevesebbet költ az állam, majd az év végén jön a pénzszórás, amikor már jobban látszik, mennyi bevétel folyt be. 2020-ban például 90 milliárd forint többlettel indult a január, ebből lett decemberre 5548 milliárd forintos hiány a központi alrendszerben.
2019-ben 244 milliárdos januári többletből lett év végére 1219 milliárd forintos hiány.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.