Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Az erről szóló törvényt pénteken hagyta jóvá a parlament szenátusa. Az alsóház már korábban megszavazta.
A törvény szerint legalább kétszázalékos egyszeri adót kell befizetnie azoknak a magánembereknek, akiknek a vagyona több mint 200 millió peso (2,45 millió dollár). Ezáltal a kormány 3,7 milliárd dollárnyi plusz bevételhez akar hozzájutni.
A tervezetet az Alberto Fernández elnök vezette peronista kormánykoalíció nyújtotta be, a konzervatív ellenzék viszont bírálta. Argentína Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága, de súlyosan eladósodott, lassan harmadik éve tart az országban a recesszió, nagy az infláció, és jelentősen nőtt a szegénység.