Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
7 helyett csak 6 százalékos visszaesést vár a GKI. Jövőre nem érjük még el a válság előtti szintet.
W alakú lesz a válság, vagyis némi felpattanás után újra visszaesés jön, de az eddig vártnál egy kicsit jobb helyzetet remélhetünk – áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében. A szervezet eddig úgy számolt, hogy 9 százalékos lesz a visszaesés a negyedik negyedévben, ezt most 7 százalékos mínuszra mérsékelték.
Az egész éves recesszióra most már 7 helyett csak 6 százalékot várnak.
A GKI 2021-re 3,5-4 százalékos bővülést vár, vagyis csak 2022-ben jutunk el szerintük a válság előtti szintre. Mindezt hatalmas államháztartási hiány, a korábbinál magasabb munkanélküliség és infláció, valamint nagyon gyenge forint és romló folyó fizetési mérleg kísérheti.
A világgazdaság növekedési üteme a 2020. évi 4,3 százalékos csökkenés után 2021-ben 4,6 százalék lesz (mindenekelőtt a gyors kínai növekedés következtében), míg 2022-ben 3,6 százalék lesz. Az EU és az euróövezet összevont GDP-je 2020-ban 7,4, illetve 7,8 százalékkal esik vissza, majd 2021-ben 4,1, illetve 4,2 százalékkal emelkedik – írták.
A GKI úgy számol, hogy a foglalkoztatottak száma idén 1,5 százalékkal csökkenhet. A járvány miatt idén a beruházások a GDP-nél is gyorsabban, 10 százalékkal esnek vissza. A bruttó ipari termelés a 2020. évi 8 százalékos visszaesés után 2021-ben 4–5, 2022-ben 7–8 százalékkal bővülhet. A kiskereskedelmi forgalom pedig 2020-ban jó esetben stagnál, 2021-ben 2–3 százalékos bővülése várható.
Az államháztartás idei pénzforgalmi hiánya mintegy tízszerese lesz a költségvetési törvényben előirányzottnak, a GDP-arányos deficit 9 százalék, az államadósság 78 százalék körül lesz.
A GKI szerint idén 3,4, jövőre 3,5 százalékos lesz az infláció. A forint árfolyama 360-as szint körül mozoghat a következő hónapokban
– írták.
A magyar politikának ugyan jelenleg inkább csak zsarolási, semmint konstruktív érdekérvényesítő képessége van, ezt azonban maximálisan kihasználta a kormány. Az EU-ban kiváltott általános ellenszenv miatt azonban ennek még komoly, negatív következményei lehetnek – áll az elemzésben.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.