Még tesztelés alatt van, de már elkezdték használni az orosz vakcinát
Ugyan még tart a tömeges tesztelés, de elkezdték használni a koronavírus ellen kifejlesztett Sputnik V nevű vakcinát Oroszországban.
Ugyan még tart a tömeges tesztelés, de elkezdték használni a koronavírus ellen kifejlesztett Sputnik V nevű vakcinát Oroszországban.
Szombat reggel olyan térképet tettek ki a koronavirus.gov.hu-ra, ahol az összes megyei adat csökkent az előző napihoz képest, ami azért megmagyarázhatatlan, mert a térkép azt mutatja, hogy tavasz óta Magyarországon hányan betegedtek már meg. A szombati térkép adataiból hiányzott 3475 eddig regisztrált fertőzött. Az Operatív Törzs elismerte a hibát, javította a térképet, de nem adott magyarázatot a furcsa jelenségre.
A területi közigazgatásban dolgozók koronavírus-tesztelésével folytatódik hétfőtől az országos célzott csoportos tesztelés, amelyben felhasználják a bölcsődék, óvodák, nevelési és oktatási intézmények és szociális otthonok kéthetes tesztelése során szerzett tapasztalatokat - közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.
Néhány napon belül megérkezhet egy kínai vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja Magyarországra - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Facebookon.
Harmadik napja dönt rekordokat a halálozás, miközben 5525 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
A közel-keleti királyságban gyakran 40 Celsius-fokos meleg van, a Pfizer és BioNTech cégek 95 százalékos vakcináját azonban mínusz 70 fokon lehet csak tárolni, illetve szállítani.
Európai uniós átlagra mutogat az Orbán-kormány, amikor a magas magyarországi halálozási adatokat magyarázza, ám ehhez az első és a második hullám összesített adatait veszik alapul. Pedig ha csak az elmúlt egy hónap járványügyi trendjeit nézzük, sokkal súlyosabb a helyzet: egymillió főre vetítve csak Szlovéniában és Bulgáriában halnak meg többen koronavírus miatt, mint Magyarországon.
A pénzt orvosi felszerelésekre, védőeszközökre, valamint mobilegységekre lehet fordítani.
További 100 ezer dollárt is felajánlott a divatmárka, ha legalább ugyanennyi összegyűlik az adománygyűjtő programján.
Tizenhárom 60 évesnél fiatalabb halt meg, többségüknél a magas vérnyomást tüntették fel alapbetegségként.
Kazahsztán saját vakcinát is fejleszt, már a harmadik fázisnál tartanak.
Ha mégis személyesen megyünk boltba, vigyünk kézfertőtlenítőt – tanácsolta az országos tiszti főorvos.
Több mint 7812 embert ápolnak kórházban.