A TV2 programigazgatója bánja, hogy elengedték Majkát
De neki is van főnöke.
A Nemzetközi Sajtóintézet és a sajtó Vöröskeresztjének nevezett, New York-i székhelyű Committee to Protect Journalists is megszólalt.
Egyértelmű, hogy az ötlet Oroszországból jött – három vendégünkkel Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a független szervezeteket üldöző törvénytervezetről.
Valamennyi sajtószabadság mindig marad, mert mindig lesznek magyar emberek, akik azzal foglalkoznak, hogy leírják az igazságot – hangzott el öt szerkesztőség rendhagyó, közös adásában.
Bár Donald Trump lelkendező poszttal köszöntötte a XIV. Leó pápát megválasztása után, a MAGA-mozgalom már nem volt ennyire lelkes, egyből nekiestek a chicagói származású egyházfőnek.
Szerintük számos országban a szabad sajtóhoz való hozzáférést veszélyezteti, hogy a Trump-kormányzat megvonta a támogatást a rádiótól.
A HVG fotósa, Veres Viktor munkája hír- és eseményfotó kategóriában nyert, emellett az Escher Károly-díjat is elhozhatta a legjobb Magyarországon készült hírképért.
A Riporterek Határok Nélkül szerint problémás a hazai helyzet.
Egyértelműen fontosnak tartják a magyarok a sajtószabadságot, a túlnyomó többség pedig az álhíreket is problémának tartja.
Tíz év után újraindul a Ki Mit Tube, a Free Monkeys Production gyártásában. A YouTube-on futó online versenyre április 25-én indult a nevezés.
Áthallásos poénban fejtette ki, hogy a Tényeket nem kell komolyan venni.
A kormány több mint egymilliárd euró értékben, törvénytelenül segítette a propagandát – állítja több hazai médium. Amennyiben az Európai Bizottság helyt ad a panaszuknak, a tiltott állami támogatást kapó cégeknek vissza kell fizetniük legalább 1,1 milliárd eurónyi forintot a magyar költségvetésbe.
A bíróság azt is kimondta, hogy a Sztárbox nem tekinthető sporttevékenységnek.
Az új főszerkesztő korábban a Magyar Nemzetnél és egy azóta megszűnt kormánypárti lapnál is dolgozott.
Az Indexet tulajdonló Indamedia 50 százalékos tulajdonosa április 22-től tölti be új pozícióját.
Valójában mennyire tartanak az újságírók attól, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkájukat? Nem igazán, attól viszont igen, hogy hogyan fognak megélni a fizetésükből.
Az amerikai elnöknek nem tetszett a tévécsatorna műsora, ezért büntetést sürgetett, és arról írt, hogy el kellene venni a CBS sugárzási engedélyét.
Tótfalusi Fanni lesz a Duna kívánságműsorának az új házigazdája.
Kétszer is összehozta ezt a bravúrt, de néhány hónap pihenő után visszatér a képernyőre, már hétfőn látható lesz.
Néhány napon belül hivatalossá válhat Pavel Stanchev távozása.