Kóbor János: „A bank rabolta ki az Omegát”
Megint jogtalanul használták fel a Gyöngyhajú lányt.
Megint jogtalanul használták fel a Gyöngyhajú lányt.
Nehéz nem felfedezni a rosszindulatot a Klubrádió elnöke és többségi tulajdonosa szerint.
Van, amit el lehet hallgatni, de nem érdemes.
Véleményük szerint tavaly szeptember óta is tovább romlott a média helyzete Magyarországon.
Elbocsátotta a főszerkesztőt és a kreatív igazgatót is a keresztény magazin mögött álló egyesület elnöke, a közlemény szerint az elnökség szándékának ellenére. A közösség azért még folytatná az írást valahogy.
A külügyminiszter a Klubrádió elhallgatása után beszélt arról a román Digi24 TV-nek, hogy az egész nyugati sajtó hazudik, amikor a sajtószabadságot kéri számon Magyarországon.
A Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány alá tartozó kiadó kormánypropagandáját eddig csak a megyei lapok tartalmazták, most erősítenek.
Roberto Saviano is megemlékezett a Klubrádió elhallgattatásáról.
A törvény alapján szabtak ki több tízmillió forintos bírságot a Szabad Európa/Szabadság rádióra Oroszországban. A hatalom azzal érvel: Washington sem tesz másként.
Az RTL Klub új, saját gyártású riportfilmsorozatában többek közt Liptai Claudia, Barabás Éva, Szellő István, Fluor Tomi, Pataky Attila mutatkozik be eddig ismeretlen oldaláról, egy számárak fontos zeneszámon keresztül. A Nagy számot Kovács Patrícia vezeti majd.
Biztató hallgatottsággal startolt el hétfőn a Klubrádió, amely mostantól kizárólag a világhálón fogható: 16 ezren kattintottak valamelyik webes csatornán az analóg frekvenciáját elvesztő adó első reggeli műsorára. A hvg.hu ott volt az adó stúdiójában az első órákban, láttuk, ahogy a kollégák kapkodják a telefonokat, mert sok hallgató egyelőre nem tudott megküzdeni a digitális átállással. Furcsa visszajelzések is jöttek arról, hogy mintha mégis tovább szólna a Klubrádió, pedig azt pontban éjfélkor a Médiatanács döntésének megfelelően lekapcsolták.
Az Indexet tulajdonló alapítvány korábbi vezetője beszélt a Partizánban a lap körüli botrányról. Szerinte az utolsó csepp a pohárban Vaszily Miklós érkezése volt.
A Waffles+Mochi márciustól lesz látható, olyan mellékszereplőkkel, mint Jack Black, Sia vagy Zach Galifianakis.
Sinkovics Gábornak adott igazat a bíróság abban a személyiségi jogi perben, amit a Mediaworks indított ellene. A kiadó 800 ezer forintra perelte a Nemzeti Sport egykori újságíróját, aki 2018-as kirúgása után élesen kritizálta volt munkaadóját.