Müller Cecília ismét egy klasszikus nyunyókázással jelentkezett
Az országos tiszti főorvos még Gál Kristóf rendőr alezredest is meglepte.
Az országos tiszti főorvos még Gál Kristóf rendőr alezredest is meglepte.
A "kreatív tudása és nemzetközi kapcsolatai" miatt választotta Georg Spöttlét Huth Gergely programigazgató.
Juan Joya Borja 65 éves volt. A becenevén, El Risitasként vált ismertté, és persze a felejthetetlen nevetésének köszönhetően.
Mostantól még nagyobb kontroll alatt tudja tartani a kormány a médiapiacot, amit eddig is kénye-kedve szerint tudott alakítani – médiapiaci szereplők és a piacot ismerők szerint erről szól az az új rendelet, amely nemzetstratégiai ágazattá nyilvánította a hazai egyetemek mellett a kiadói ágazatot, a film és televíziós műsorgyártó és műsorszolgáltató szektort is. Arról egyelőre mindenki csak találgat, miért kellett éppen most kihozni egy ilyen rendeletet. Van olyan vélekedés, hogy Soros György pénzétől tart a kormány.
Pusztay András tavaly nyáron távozott a laptól.
A 85 éves rádiós műsorvezető két témát szeretne kerülni: a járványt és a politikát.
A tájékoztatási minisztérium szerint lejárt a csatorna sugárzási engedélye.
Logikusnak tűnő magyarázattal állt elő a magyar kormánysajtóban kérdéseiért megtámadott Franziska Tschinderle szerzőtársa, miért kreált ekkora botrányt a Fidesz egy újságírói megkeresésből. A néppárti kiválás miatt ideges a magyar kormánypárt – állítja Siobhan Geets.
110 ezer panasz érkezett a BBC-hez.
A Jókor névre hallgató kiadványban főleg szórakoztató tartalom van, de pár szó erejéig kitérnek arra, hogy a szocialista kormány elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat.
A Fidesznek küldött kérdései miatt került a magyar közmédia kereszttüzébe Franziska Tschinderle, az osztrák Profil című hetilap munkatársa. Az ügy a politika legmagasabb szintjeit is elérte, az osztrák külügyminiszter telefonon hívta fel miatta magyar kollégáját, Szijjártó Pétert. Christian Rainer, a Profil főszerkesztője a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta, miért volt fontos számukra a nyilvánosság elé állni, mit gondol a magyar sajtószabadságról és mit kérdezne Orbán Viktor miniszterelnöktől, ha lehetőséget kapna rá.
Az M1 szerint nem véletlen, hogy a nagy összhang a sajtóban, mert a momentumos Cseh Katalin szinte azonos stílusban és módon ostorozta a közmédiát.
Franziska Tschinderle szerint a magyar újságírókkal szolidárisnak kell lenni, hogy végezhessék a munkájukat.
A balliberális lejáratókampány újra akcióba lendült a Híradó szerint, miután egy újságíró kérdéseket mert feltenni e-mailben.
Rákay Philip három bejegyzését is megtolták egymillió forinttal.
A Spirit FM szolgáltatója korábban megpályázta a frekvenciát, de kizárták a folyamatból.
Istenes Lászlónak nagy megtiszteltetés volt a felkérés. Marad mellette a Mokka műsorvezetője is.