Eltüntette a győri rádió a fideszes polgármester kormánykritikus interjúját

A mostanra elérhetetlenné vált beszélgetésben Dézsi Csaba András határozott véleményt fogalmazott meg az egészségügy átalakításáról, és a kormányzati elvonásokról is szót ejtett.

  • hvg.hu hvg.hu
Eltüntette a győri rádió a fideszes polgármester kormánykritikus interjúját

Sok orvos kényszerből írta alá az új szerződést, az egészségügyben dolgozókat is meg kellett volna kérdezni az átalakítás előtt, a kormányzati elvonások miatt pedig mintegy 18 milliárd forinttól esett el Győr – többek között ezekről beszélt Dézsi Csaba András, a város fideszes polgármestere a GyőrPlusz rádiónak a múlt héten.

Az adás felvétele mostanra – vette észre az Ugytudjuk.hu – azóta eltűnt a rádió Soundcloud-oldaláról, és a lap értesülése szerint a belső rendszeréből is, bár az beszélgetésről szóló cikk még elérhető.

Ezzel kapcsolatban a hvg.hu megkereste Dézsit is. Arra a kérdésre, hogy az interjúban elhangzottakat a kormánynak is elmondta-e, a polgármester azt válaszolta:

Mindig, mindenhol ugyanazt mondom.

A győri polgármester "égbekiáltó baromságnak" nevezte az országos kórház-főigazgató kijelentését

Dézsi Csaba András is hangsúlyozta, hogy érdemes lett volna az orvosokat is megkérdezni az új egészségügyi törvényről. A polgármester az iparűzési adó megfelezése miatt sem boldog.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.