Novák Katalin is bekerülhet a Szegedi Egyetemet átvevő alapítvány kuratóriumába?
Lapértesülés szerint Botka László polgármester kihívója, illetve Rovó László rektor is kiválasztott lehet a tervezett testületben.
Lapértesülés szerint Botka László polgármester kihívója, illetve Rovó László rektor is kiválasztott lehet a tervezett testületben.
2020-ban 22 ezer szülő kezdeményezte, hogy gyereke még egy évet az óvodában maradhasson, idén még kevesebben lehetnek.
A diploma bérelőnyt is jelent a legtöbb esetben, van, amikor háromszoros szorzóval. Kivéve a pedagógusokat.
Az alapítványi fenntartásról zajló tárgyalásokat belső levélben erősítette meg a rektor és a kancellár.
Az egyetemi autonómiát itt is felváltaná a kuratóriumi irányítás.
A Szegedi Tudományegyetem is elismerte, zajlanak tárgyalások a fenntartóváltásról. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint az egyetemek alapítványi fenntartásban jobban működnek.
Ugyanazokat a biztonsági intézkedéseket alkalmazzák majd az írásbeli felvételiken, mint amiket tavasszal az érettségik megtartásakor.
Most még úgy tűnik, mintha lenne választása az egyetemnek. Egyelőre a vélemények összegyűjtése, illetve a feltételrendszer kidolgozása folyik, ami garanciákat jelenthetne az autonómia megtartására.
Eddig kiemelkedően népszerűek voltak a brit egyetemek a külföldön továbbtanuló magyar diákok körében, ez azonban gyorsan megváltozhat. 2021-től ugyanis a tandíj akár meg is duplázódhat számukra, miközben a diákhitel lehetősége megszűnt. A koronavírus viszont úgy tűnik, nem tántorítja el a külföldön továbbtanulni vágyó gimnazistákat.
A Szent István Egyetem neve és fenntartója is megváltozik.
Milyen társaságban járhatott a szerző? - tette fel a kérdést Ungár Péter a legújabb 11.-es online tankönyv láttán.
Beck Zsuzsanna 2006 óta vezette az intézményt.
Egy december 24-ei kormányhatározat az alapítvány vagyonkezelésébe adja a Tigris utcai épületet.
Az oktatási ombudsman szerint tavasszal nem digitális oktatás, hanem digitális dzsungelharc volt, hetekig káoszban fuldokoltak az iskolák a hirtelen elrendelt távtanítás miatt.
Pedig háromszor annyian jelentkeztek, mint 2019-ben. Sokan most tették le a tavasszal a járványhelyzet miatt elhalasztott vizsgájukat.
A koronavírus felborította a közoktatás működését, egyik pillanatról a másikra kellett átállnia az iskoláknak a távoktatásra, diákoknak a távtanulásra. Nem mindenütt hatékonyan, de a pedagógusok jó része azért megpróbált megbirkózni a feladattal, a tapasztalatok pedig még akár jó irányba is változtathatják az egyszer majd újra offline módba kapcsolt iskolákat is.
Piszkos anyagiakról nem esik szó, Krisztusról viszont bőségesen a miniszter pedagógusokhoz írt levelében.
A járvány egy egész generáció fiatalságát rövidítette meg, alapvető élményektől, lehetőségektől fosztva meg őket. Bár közös tapasztalatuk, hogy sokan őket tették felelőssé mások haláláért, a járványkezelés megosztotta őket.
Befulladt az 1,1 milliárdos iskolafelújítás, nem látszik a vége.
A minisztérium hangulatkeltéssel vádolta a szakszervezetet a COVID miatt kiesett munkajövedelmekkel kapcsolatban, a PDSZ az EMMI-t vádolja ugyanezzel.