Idiótának nevezte a lengyel elnököt, most három év börtön várhat rá
Jakub Zulczyk író a sajtóból tudta meg, hogy vádat emeltek ellene.
Jakub Zulczyk író a sajtóból tudta meg, hogy vádat emeltek ellene.
Az áldozatokat képviselő csoportok szerint még ez a szám is csak a jéghegy csúcsa.
Semmiféle, házasságon kívüli szexuális tevékenységgel együtt járó kapcsolatra nem adható áldás.
Egy divatmagazin közölt néhány fotót és hozzá fura magyarázatot gyerekruhákról. A jogvédők szerint gyerekeket szexualizált ezzel a magazin, az viszont nem érti, miért.
Schmidt Mária történészt újra kinevezték a „30 éve szabadon” emlékév koordinálásáért felelős kormánybiztossá. A meghosszabbított megbízatás 2021. március 15-től 2022. május 31-ig tart.
A katolikus egyházfő személyesen kért tőle bocsánatot a nácizmus tetteiért. Bruck Edith a HVG-nek idézte fel, hogy milyen volt, amikor Ferenc pápa belépett a római otthonába.
Ötven embernél több nem lehet a nézőtéren és kötelező a maszkviselés.
Az épületeket nem zárják be, de nem lesznek nyilvános misék.
Azt javasolja a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa a gyülekezeteknek, hogy virágvasárnapig ne tartsanak nyilvános istentiszteleteket. A katolikus templomok nyitva maradnak, de Budapesten nem lesznek misék.
Ismeri, tiszteli, ha valakinek véleménye van valamiről, ennyi legyen elég. A saját véleményét a sorok között hagyta a szövetségi kapitány.
Gyermekkoráról és a női kutatók helyzetéről is beszélt a világhírű magyar biokémikus az Európai Parlament nőnapi szemináriumán.
Itt a Forbes listája a legbefolyásosabb magyar nőkről, a dobogón három, Orbán Viktorhoz igazán közel álló emberrel.
A bulvár farvizén egy komoly kérdés kerülhet reflektorfénybe.
A döntés gyakorlatilag ellehetetleníti, hogy a gyermekeket azonos nemű párok fogadják örökbe.
A párkapcsolati és szexuális erőszak egyre fiatalabb korban jelenik meg. Sok esetben a gyerekek már az első alkalmi vagy tartós kapcsolatukban is olyan káros mintákat követnek, amelyekkel komoly lelki, vagy akár testi sérüléseket szenvedhetnek. Fontos lenne, hogy merjünk ezekről a témákról beszélgetni velük iskolai környezetben és otthon egyaránt. Egy friss kutatás szerint a magyar tanárok közel 90 százalékánál ez tabu.
A koronavírus-járvány a stressz és bizonytalanság felé taszította a gyerekeket.