Pornóoldalakat vizsgál az EU, mert a gyerekek egy kattintással hozzáférhetnek a tartalmukhoz
A súlyosan és ismételten szabályszegő platformokat akár ki is tilthatják az európai piacról.
A súlyosan és ismételten szabályszegő platformokat akár ki is tilthatják az európai piacról.
A projekt kiemelten fontos az indiai légierő számára, amelynek gépparkja főként orosz és volt szovjet repülőgépekből áll.
A sofőrt a rendőrök elfogták, a mentők a helyszínen vannak.
A francia elnökről az elmúlt hetekben több olyan felvétel is készült, amit szerinte félreértelmeztek.
Friedrich Merz szerint Ukrajna most már támadhatja az összes olyan oroszországi katonai célpontot, amit elér.
A hivatalos álláspont szerint csak játékos incselkedés történt.
Az eszközt tudományos megfigyelésekhez használták, az oroszok azonban valószínűleg fenyegetésként tekintettek rá.
Az amerikai elnök szerint mindig is jól kijöttek orosz kollegájával, viszont az, hogy „rakétákat küld városokba és embereket öl” egyáltalán nem tetszik neki.
A taktikai nukleáris fegyverek szállítására alkalmas hadihajó Észak-Korea második ismert rombolója. Kim Dzsongun szerint bűncselekmény történt, ami „csorbította az ország méltóságát”, három embert vettek őrizetbe miatta.
Az áldozatok között gyermekek és idősek is vannak.
Az amerikai elnök éppen akkor puhítja fel álláspontját Moszkvával szemben, amikor lényegesen csökken az orosz fölény a fronton. Ez a véleménye több mint egy tucatnyi nyugati illetékesnek és szakembernek, akiket a Washington Post kérdezett meg.
A felvétel futótűzként terjed a közösségi médiában.
A prémium összege jelenleg 500 euró.
Szűk győzelemmel került a lengyel elnökválasztás döntőjébe a liberális Rafal Trzaskowski. A konzervatív Karol Nawrocki potenciális póttábora nagyobb, s ha nyer, a kormánykoalíció bénult marad, de akár szét is eshet.
Legalább 14-en megsérültek az orosz támadásban.
Egyelőre inkább az alkata és a kopaszsága miatt nevezik osztrák Churchillnek Christian Stocker új osztrák kancellárt, aki a vidéki prókátor furfangjával kovácsolt koalíciót.
A kiszabadult foglyok egyharmada civil.
Az észak-koreai diktátor a minap végignézte, ahogy félresikerült az ünnepélyes vízre bocsátás.
Az uniónak nem tetszik a magyar ellehetetlenítési törvény, Trump több ponton is sebezehető, a német fegyverkezés pedig elgondolkodtató. Ezt írják a lapok.
Románia megválasztott elnöke jelezte, hogy vezetésével az ország „a demokratikus, Európa-párti, transzatlanti úton” marad.