szerző:
Arató László (EUrologus)
Tetszett a cikk?

A civil szervezetek nagyobb támogatására és védelmére szólított fel az Európai Parlament, a Fidesz szerint azonban Soros György áll mindezek mögött.

Hétfőn vitatta meg az Európai Parlament, hogy milyen szerepet tölt be a civil társadalom az Ukrajna elleni putyini agresszió jelentette kihívások és fenyegetés kezelésében. Másnap pedig egy jelentést fogadtak el erről, amelynek előadója Donáth Anna momentumos EP-képviselő volt. A Parlament javaslatai három fő területre koncentrálnak:

  • támogató és biztonságos szabályzási és politikai környezet, amely mentes a visszatartó hatásoktól, a támadásoktól és megfélemlítéstől;
  • fenntartható és megkülönböztetésmentes hozzáférés a forrásokhoz; és
  • civil párbeszéd és részvétel a szakpolitikák kidolgozásában.

A Parlament állásfoglalásában

elítéli a civil társadalmi szervezetek zaklatását, rágalmazását, megbélyegzését és bűnbaknak való kikiáltását.

A jelentés kiemeli: a migráció területén dolgozók tevékenységét sem lenne szabad bűncselekménnyé nyilvánítani. A Parlament azt is elítéli, hogy „például a lakhatás, az egészségügy, az oktatás és a menekültügy területéhez tartozó közfeladatokat szerveznek ki civil társadalmi szervezetekhez”, és súlyos aggodalmát fejezi ki a kormány tulajdonában lévő, álcivil szervezetek megjelenése miatt.

A jelentés javasolja, hogy a civil társadalmi tér mérésére az Európai Bizottság hozza létre a „a civil társadalmi tér európai indexét” és készítsen átfogó civil társadalmi stratégiát. Ebben többek között szerepelnie kellene a civil társadalom jogi és adminisztratív környezetére vonatkozó uniós minimumszabályok, valamint a határokon átnyúló európai egyesületek és nonprofit szervezetek statútumának bevezetése. A stratégiának emellett rugalmas hozzáférést kellene biztosítania az uniós finanszírozáshoz.

A javaslatot a Parlament 526 szavazattal, 115 ellenszavazat és 54 tartózkodás mellett fogadta el. Nemmel szavaztak a fideszes képviselők, mert szerintük

a Soros-szervezetek nem állhatnak a törvények felett!

Legalábbis erről beszélt felszólalásában Hidvéghi Balázs képviselő. Számára ugyanis a jelentés valójában a Soros-szervezeteket vonná ki a törvények hatálya alól. „Nem lehet engedni, hogy a jog fölé emeljék azokat a Soros-alapítványok által támogatott NGO-kat, amelyek bizonyítottan elfogult politikai aktivizmust folytatnak” - mondta el az EP-képviselő.

Hidvéghi Balázs elismeri ugyan, hogy a civil szervezetek szabad és háborítatlan működése fontos hagyomány Európában, azt viszont semmi sem indokolja, hogy bizonyos szervezetek különleges bánásmódban részesüljenek és mentesüljenek a tagállami szabályok alól.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!