Merz: Már nem korlátozzák az ukránokat, hol csapjanak le az oroszokra a nyugati fegyverekkel
Friedrich Merz szerint Ukrajna most már támadhatja az összes olyan oroszországi katonai célpontot, amit elér.
Friedrich Merz szerint Ukrajna most már támadhatja az összes olyan oroszországi katonai célpontot, amit elér.
Apa és lánya története Bánki Éva, számos regény, köztük az Esőváros és a Telihold Velencében szerzőjének új kötete, az Apjalánya.
A séf csak tavaly év végén nyitotta meg legújabb éttermét Dubajban, de máris megkapta a gasztronómiában elérhető legmagasabb elismerést, a három Michelin-csillagot.
Több mint 670 milliárd forintos kiadáscsökkenést várnak a lépéstől.
A Harcosok Klubja nem egyszerűen egy új kampányeszköz, ez a politikai vallásgyakorlat új szintje, amelynek résztvevői olyan küldetést kapnak, mintha hittérítők volnának. Kövesdi Veronika és Metz Rudolf Tamás elemzése Orbán Viktor legújabb kampányeszközéről.
A Nemzeti Filmintézet igazgatója hangsúlyozza, hogy filmje nem kap pénzt a Filmintézettől, de ettől még rengeteg közpénz vagy közpénz közeli forrás segíti a Magyar menyegző létrejöttét.
Magyar Péter vasárnap arról posztolt, hogy a nagyváradi beszédét a Viastein munkásai próbálták megzavarni. A cég ügyvezetője azt mondta, elhatárolódnak attól, hogy őket aktuálpolitikai eseményekkel összefüggésbe hozzák.
Trump szétveri a világrendet, Amerika nélkül Európa létveszélyben van, ám Oroszország pont erre készül – fejti ki a Der Standardnak adott interjúban Gustav Gressel, a bécsi Nemzetvédelmi Akadémia tanára.
Nem kell lezárt üzleti év sem a pályázáshoz: elég, ha van egy kocsma, amit üzemeltet, és regisztrált az NTAK-ba az adott vállalkozás.
Amerikai kutatók a gumigyártás módján változtatva hoztak létre egy, a jelenleginél sokkal tartósabb gumit. A fejlesztés azonban még nem tökéletes.
Az idei osztalékot ezúttal sem árulták el, az azonban a beszámoló mellékletéből kiderült, hogy tavaly 1,4 milliárdot vettek ki a tulajdonosok a kormány kedvenc őrző-védő cégéből, a Valton-Sec Zrt.-ből.
Most először alkalmazzák a Pride betiltását célzó törvényt és Alaptörvény-módosítást.
A párt szeretné támogatni az ország új vezetését abban, hogy helyrehozzák a múlt hibáit.
A két bullterrier az augusztus 20-i tűzijáték után támadt egy férfira, majd egy nőre. A kutyákat elaltatták.
Kutatások szerint a boldogság 40 százalékban az egyénen múlik, a magyarok azonban kevésbé hajlamosak tenni a saját boldogságukért. Egy friss kutatás azt vizsgálja, mi lenne az a hét terület, amelynek a fejlesztésével boldogabb és teljesebb lehetne az életünk. Mi magyarázza, hogy a magyarok némi emelkedés után ismét lefelé csúsznak a boldogságrangsorban? Mi a finnek titka? Hibáztathatjuk-e a genetikát? Mit tekintenek boldogságnak a férfiak, és mit a nők?
Bár Schwab ma már csak orvosként dolgozik a Mind Klinikán, korábban tulajdonos is volt, és környékén feltűntek nemcsak az MNB-alapítványok, hanem Matolcsy Ádám körei is.
A miniszter azt követően szólalt meg, hogy Magyar Péter az „emberarcú fideszeseket” arra kérte, húzzák be a kéziféket.
Véresre fordult az árháború az elektromos autók piacán: a BYD hongkongi tőzsdén forgó részvényeinek árfolyama 8,6 százalékkal esett hétfőn.
Hétfőn három gyermekotthont látogatnak meg ajándékokkal, Magyar szerint most rögtön aláírták az engedélyeket, nem úgy mint adventkor.
Erősen korhatáros dalszöveggel jelent meg a csaknem harmincéves punkegyüttes, a Bankrupt új dala Zebra címmel, Harcosok Klubja-utalásokkal, Orbán Viktort Kim Dzsongun spanjának nevezve.