Az Alapjogokért Központban dolgozik a Magyarországon menedékjogot kapott Marcin Romanoswki volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes
Romanoswki ellen európai elfogatóparancs van érvényben, most ő vezeti a Magyar–Lengyel Szabadság Intézetét.
Romanoswki ellen európai elfogatóparancs van érvényben, most ő vezeti a Magyar–Lengyel Szabadság Intézetét.
Amerikai kutatók szerint a közös cél egységbe képes kovácsolni a nőstény bonobókat, akik a rejtett ovulációjuk miatt még a párosodás időpontját is képesek befolyásolni.
A hatóságok hamar a helyszínre érkeztek, elkapták és gyorsított eljárással bíróság elé állították a férfit.
Úgy volt, hogy a magyar külügyminiszter a minisztériumban fogadja ifj. Trumpot, de utóbbi végül külső helyszínre kérte a találkozót. Ahol a miniszter szerint nem tárgyaltak, csak beszélgettek.
Elindult az idei Ultrabalaton, amely miatt közel harmincezer emberre számítanak.
Visszajáró vendég.
Kenyeres Bálint rövidfilmje, a No.3 (The Spectacle) egy fiatal roma fiúról szól, aki egyedülálló képessége miatt egy tévéműsor révén hirtelen a reflektorfénybe kerül. Két nap alatt forgatták le idén január végén, Monoron, független finanszírozásból.
Friss adatok mutatják, hogyan és mennyire alakítja át az elektromos szegmens az autónagyhatalmi játszmákat. Globálisan Kína, Európában pedig a Volkswagen tör éppen előre.
Már eddig is több tízmilliárd forintos kárt okozott a ragadós száj- és körömfájásjárvány, a piaci félelmek azonban ennél is jóval komolyan problémát okozhatnak akár hosszabb távon is. Erről is beszélt Nagy István agrárminiszter, aki arra is felhívta a figyelmet: nem azzal van a baj, hogy lazák lennének a higiéniai előírások, hanem hogy nem tartják be azokat.
Szombaton, a Magyar Film Napján a Kino Cafe Moziban mutatják be este nyolctól a Romokból című dokumentumfilmet.
Sebők Éva egy molinót tartott a karzaton az Alaptörvény módosításakor.
Csőrepedés miatt került a tengerbe a rengeteg olaj.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint nem igaz, amit a feljelentésekben állítottak, hogy sokkolót használtak volna a férfival szemben, és nem törték el az állkapcsát sem.
Az USA alkotmánya ugyan tiltja, hogy valaki harmadszorra is betöltse az elnöki hivatalt, ám Trump szerint ezt a korlátozást meg lehet kerülni.
Több intézkedést is bejelentett a Meta, melyek célja, hogy a Facebook újra egy kicsit jobb hely legyen. És, hogy a kutyás képek melletti szöveg ne repülőkkel kapcsolatos tényekről szóljon.
Kelendő autókat gyártanak Győrben, jelenleg több a megrendelés, mint amit ki tudnak elégíteni. Karosszériaelemeket pedig inkább luxusmárkákhoz készítenek. A motorgyártásban a legnagyobb a kitettség az amerikai piacnak. A gyár nem készül csoportos leépítésre, de a nyugdíjazásokat és a fluktuációt kihasználják a karcsúsításra.
Nem szeretné, hogyha az állampolgárok belé vetett bizalma emiatt csökkenne.
Hálásak, hogy az ő gyerekeik még túl kicsik az online jelenléthez, de azt mondják: a platformok veszélyessége globális probléma, ami ellen küzdeni kell.
A Krímet nem ismerhetik el orosz területnek, és a fegyveres erőik korlátozásába sem mennek bele Kijevben.
Drága mulatság lakott területen az ilyesmi.