Kinek csengetnek?

Piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Westel Mobil Távközlési Rt. és a Pannon GSM Távközlési Rt.

  • unknown unknown
Kinek csengetnek?

Piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Westel Mobil Távközlési Rt. és a Pannon GSM Távközlési Rt. a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál (NHH) annak eldöntésére, használhatja-e a mobilcégek hálózatát hívás helyett csak jelzésértékű csengetésre valamely üzleti előfizető oly módon, hogy erről nem állapodik meg az adott szolgáltatóval. A szokatlan lépést a fővárosban 12 ezer parkolóhelyet üzemeltető Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP) egy évvel ezelőtt meghonosított megoldása váltotta ki, melyben a díj aprópénzdobálás helyett két mobilhívással is kiegyenlíthető. A kuncsaft a parkolás megkezdésekor felhív egy mobilszámot, a BÖP észleli a hívást, és elindítja a virtuális parkolóórát, amely a második becsengetésig, a parkolás végéig "ketyeg". Ekkor leáll az óra, s a BÖP sms-ben értesíti az ügyfelet arról, hogy az általa előre befizetett összegből mennyit vont le.

Hasznos szolgáltatás - mindössze ennyiben egyezik Drozdy Győzőnek, a Pannon GSM Rt. vezérigazgató-helyettesének és Novák Péternek, a főváros, Ferencváros és a XIII. kerület tulajdonában álló BÖP Kft. ügyvezetőjének az álláspontja. Ám Drozdy szerint a BÖP ténykedése kimeríti a tisztességtelen piaci magatartást, mivel ingyen használja a telefonos cég hálózatát. A két becsengetésre Drozdy tudomása szerint a BÖP-központban nem veszik fel a telefont, vagyis nem valósul meg aktív hívás, a Pannon számára bevételt nem hozó jelzés viszont ugyanúgy foglalja a hálózatot, mintha beszélnének rajta.

A mobilcégek felszólították a BÖP-öt, hagyjon fel eddigi gyakorlatával, inkább kössenek üzleti megállapodást. Novák hajlandó tárgyalni, bár a HVG-nek úgy fogalmazott, "most is elég sokat fizetünk", egy mobilos parkolás során becslése szerint 30-40 forintot. Szerinte ugyanis az első becsengetés után a BÖP-központ visszahívja az ügyfelet, s csak akkor bontják a vonalat, ha a kuncsaft fogadta azt. Igaz, ha ez három másodpercnél rövidebb ideig tart, akkor a hívás a Westelnél valóban ingyenes, ha viszont ennél hosszabb - a Pannonnál pedig minden esetben -, fél percet számláznak érte. A parkolás befejezésekor pedig az elküldött sms-ért fizet a BÖP. A parkolóőrök ellenőrzéskor ugyancsak mobiltelefont használva egyeztetik a központtal, az adott rendszámú kocsi vajon nem mobilos parkoló-e.

"Végső esetben egyszerűen lekapcsoljuk a szolgáltatást, nem jelezzük ki a telefonszámot" - válaszolta Drozdy a HVG-nek arra a kérdésére, mit tesznek, ha nem sikerül megegyezni a parkolótársasággal. Az NHH egyelőre a BÖP műszaki megoldását vizsgálja, megfelel-e az előírásoknak. De azt is el kell döntenie a hatóságnak, alkalmazhat-e műszaki korlátozást hálózatának "nem illendő" használata esetén a mobilszolgáltató. A parkolóvita annyiban precedensértékű, hogy egy üzleti felhasználó kihagyta a bizniszből a mobilos cégeket. A mobilszolgáltatók ezért aligha az eddig kieső bevételek miatt emelték fel a szavukat, legalábbis a rendszert egy év alatt mindössze 2500 ügyfél használja. A BÖP-nél a teljes parkolásidíj-bevétel a tavalyi előzetes adatok szerint 590 millió forint volt - ezen felül 104 millió forint folyt be a pótdíjakból -, s ennek legfeljebb 4-5 százalékát teszi ki a mobilos megoldás.