szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 339,04 pontos, 1,58 százalékos emelkedéssel, 21.729,60 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 27,72 milliárd forintot ért el, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva.

Rimár Péter, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője szerint a negatív kezdés után optimistává váló hangulatot a kedvező amerikai termelői árindex váltotta ki, amelynek nyomán mérséklődtek a kamatemelési várakozások. A vásárlások az adatközlés után indultak meg. Segítette az emelkedést a gyengülő forint is, ami az exportőr vállalatok, elsősorban a gyógyszergyártók bevételeire kedvezően hat. 
   
A nap érdekességeként említette Rimár Péter a Synergonban zajló tulajdonosi átrendeződést, amire pozitívan reagált a piac, a papír árfolyama 5,1 százalékkal 888 forintra emelkedett. A bejelentések szerint a Pannonplast és a vele összehangolt magatartást tanúsító két másik tulajdonos rendelkezik a legmagasabb, együttesen mintegy 18,9 százaléknyi szavazattal a Synergonban. 
   
A Mol árfolyama 345 forinttal, 1,58 százalékkal 21.505 forintra csökkent, az olajtársaság részvényeivel 12,5 milliárd forint értékben kereskedtek. Az OTP közel 9 milliárd forintos forgalomban 273 forinttal, 4,51 százalékkal drágult, 6.325 forintot ért a kereskedés végén. A Richter árfolyama 1.095 forinttal, 2,56 százalékkal 43.895 forintra nőtt. A másik gyógyszergyártó, az Egis 990 forinttal, 3,36 százalékkal 30.495 forintra erősödött. A Richter részvények forgalma
3,6 milliárd, az Egis papíroké 480 millió forintot ért el.
   
A Magyar Telekom részvények ára 13 forinttal, 1,51 százalékkal 873 forintra nőtt, 1 milliárd forintos forgalomban. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 22,50 ponttal, 1,07 százalékkal 2.130,75 pontra nőtt.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!