Tudományos értékénél csak a politikai jelentősége lehet nagyobb annak a merész vállalkozásnak, amelyet a múlt héten vittek véghez orosz kutatók az Északi-sarkon: két mini-tengeralattjáróval éppen a sarkponton merültek le a Jeges-tenger fenekére, több mint 4 kilométeres mélységbe. A világon eddig egyedülálló akciót az orosz parlamenti alsóház, az állami duma egyik elnökhelyettese, a legismertebb orosz sarkkutató, Artur Csilingarov vezette. A már 6ezer méteres mélységben is kipróbált, a Kurszk atom-tengeralattjáró katasztrófája utáni sikertelen mentésben és számos mozifilm, például a Titanic forgatásán is használt Mir-1 és Mir-2 búvárhajók fedélzetén ott volt egy másik, Csilingarovhoz hasonlóan a legnagyobb frakcióhoz, a Vlagyimir Putyin államfőt támogató Egységes Oroszországhoz tartozó honatya, Vlagyimir Gruzgyev is. Sőt - bár a különleges vízi járműben mindössze hárman férnek el - helyet szorítottak két külföldinek, Michael McDowell ausztrál kalandvadásznak és a tiszteletbeli orosz sarkkutatóvá fogadott, az utazásért 3millió dollárt fizető Frederik Paulsen svéd milliomosnak is.

"A földet érés sima volt, körülöttem sárgás színű a föld, vízi élőlényt nem látok" - jelentette Csilingarov a tengerfenékről, ahol talaj- és vízmintákat, valamint élőlényeket is gyűjteniük kellett. Arról, hogy végül milyen tudományos sikerrel jártak, egyelőre nem lehet tudni, mint ahogyan azt sem közölték még, elérte-e geopolitikai célját a merülés. Merthogy azt is remélték tőle, hogy újabb bizonyítékokkal támasztja alá egy korábbi, idén májusban, szentpétervári tudósok részvételével szervezett expedíció kutatási eredményét. Ez megerősítette azt az Oroszországban szinte biztosra vett feltételezést, hogy a sarkvidékbe benyúló, tenger alatti hegyvidék, a Lomonoszov- és a Mengyelejev-hátság a szibériai kontinentális talapzat folytatása. Ez esetben ugyanis a nemzetközi szabályok szerint Oroszország megalapozottan formálhat jogot a térség egy tekintélyes darabjára.

Mintegy 1,2 millió kilométernyi, a Kola-félszigettől a Csukcs-tengerig húzódó területről van szó, amelyet a Szovjetunió, majd Oroszország az 1920-as évektől a magáénak tekintett egészen 1997-ig. Akkor ugyanis Moszkva ratifikálta az ENSZ 1982-ben megszületett nemzetközi tengerjogi egyezményét. Ez az okmány az országok területi vizeit 12, gazdasági övezetét pedig 200 tengeri mérföldes (370 kilométeres) sávban határozza meg, de lehetőséget ad arra is, hogy bővítsék e zónát, ha bebizonyosodik, hogy túlnyúlik rajta az adott állam területének kontinentális talapzata. Oroszország éppen erre hivatkozva igyekszik újra ellenőrzése alá vonni a sarkvidék egy részét. Egy korábbi ilyen igényét 2002-ben már elutasította az illetékes ENSZ-bizottság, mert kevesellte a bizonyítékokat. Moszkva 2009-ben állhat elő ismét beadvánnyal, és a mostani expedícióval is ehhez gyűjtöttek újabb tudományos adatokat.

Mivel a globális felmelegedés következtében olvad a jégtakaró, az 1997-ben még értéktelennek hitt terület jelentősége mára óriásit nőtt. Egyrészt új hajózási útvonalak alakíthatóak ki, például az Európa és Kelet-Ázsia között vezető mintegy 2 ezer tengeri mérfölddel rövidülne le, ha a Panama-csatorna helyett Kanada északi partjai mentén, az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő, úgynevezett Északnyugati átjárón keresztül vezethetne. Másrészt a térség ásványkincseinek kiaknázása is gazdaságossá válik. Márpedig gazdag területről van szó, bár arról megoszlanak a vélemények, hogy mennyire. Kőolajkészletei, amelyeket 10-100 milliárd tonna közé becsülnek a szakemberek, az USA geológiai szolgálatának értékelése szerint a világ még rendelkezésre álló tartalékainak a negyedét teszik ki, de gázból is bőven van a régióban, amely más kincseket, így szenet, nikkelt, aranyat, platinát és gyémántot is rejt, a víz pedig rendkívül gazdag halban.

A mélytengeri orosz expedíció komoly aggodalmat ébresztett a sarkvidékhez közeli államokban. Dánia például azzal kérdőjelezi meg a moszkvai igényeket, hogy az országhoz tartozó Grönland folytatása is lehet a Lomonoszov-hátság, amelyről Kanada ugyanakkor azt állítja, valójában az észak-amerikai kontinentális talapzat nyúlványa. Az Egyesült Államok ugyanakkor egyetlen országhoz sem tartozó "óceáni képződménynek" tartja a tenger alatti hegységet. Washington egyébként meglehetősen szorult helyzetbe került, mivel mindeddig nem csatlakozott az ENSZ tengerjogi konvenciójához, tehát egyelőre az orosz sarkvidéki igények elbírálásába sem szólhat közvetlenül bele. Korábban Richard Lugar szenátor már sürgette az egyezmény jóváhagyását, és a jelek szerint a külügyminisztérium is akcióba lépett. Egy képviselője - miközben elutasította az orosz követeléseket - már jelezte, hogy a szerződés ratifikálása után Washington a Jeges-tengerbe benyúló Alaszka környéki területekre tarthatna igényt.

De nemcsak a politikusok aktivizálódtak, hanem a tudósok is. A hírek szerint Norvégiából már elindult egy, az oroszokéhoz hasonló expedíció, benne amerikai résztvevőkkel, és még ebben a hónapban munkába kezd egy svéd-dán kutatócsoport is, amelynek mellesleg egy orosz jégtörő segít majd az előrejutásban. Aligha kétséges, hogy mindkettő célja "ellenbizonyítékokkal" cáfolni a moszkvai állításokat, amelyek egyre feszültebb helyzetet okoznak, és akár egy újfajta hidegháborúhoz is vezethetnek. Több érintett ország már a regionális biztonságát erősítő lépésekre is rászánta magát, az amerikai kongresszus például 100 millió dollárt szavazott meg az USA három jégtörőjének fenntartására, Kanada pedig csaknem 7 milliárd dollárt fordít új őrhajók beszerzésére, hogy "megvédje szuverenitását az Északi-sarkvidéken".

Azért persze van esély a diplomáciai megoldásra is. Felvetődött egy, a Déli-sarkvidék ökológiai egyensúlyát megtartani hivatott Antarktisz-szerződéshez hasonló megoldás ötlete, ám erre, éppen a gazdasági érdekek miatt, gyakorlatilag semmi esély, így marad a térség felosztása, amelynek módjáról már most vita folyik. Az egyik elképzelés szerint az északi pólushoz legközelebb húzódó partvidék hossza szerint kaphatnának érdekeltséget az országok a területből, ami - mint azt nemrég a BBC internetes híroldala írta - Kanadának és Dániának különösen előnyös lenne. Egy másik, inkább Norvégiának és Oroszországnak kedvező módszer szerint pedig a sarkpontból kiindulva a hosszúsági körök mentén alakítanának ki szektorokat.

POÓR CSABA