Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Az idei első két hónapban a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 44 százalékos szobakihasználtsággal működtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A folyó áron számított bruttó szobaár-bevétel 14 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. Elsősorban a fővárosi és a Balaton melletti szállodáknak köszönhetően összességében 6 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma.
Egy évvel korábban, 2007 első két hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák az előző év azonos időszakánál 1 százalékponttal magasabb, átlagosan 42,5 százalékos kihasználtsággal működtek. A folyó áron számított bruttó szobaár-bevétel 9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A vendégéjszakák száma országos átlagban 2,4 százalékkal emelkedett, a fővárosi szállodákban csökkent.
Az idén január-februárban a négy- és ötcsillagos szállodákban nőtt, a háromcsillagosokban pedig csökkent a vendégéjszakák száma. Egy kiadott szállodai szoba bruttó átlagára (Gross ARR) 16200 forint volt. Ez a mutató a budapesti ötcsillagos egységekben kiemelkedően magas (32100 forint) volt. A fővárosi négy- és a vidéken működő négy- és ötcsillagos szállodák átlagosan 11900-15900 forintos szobaárat érvényesítettek.
Az egy kiadható szállodai szobára jutó szobaár bevétel (REVPAR) átlagosan napi bruttó 7100 forintot tett ki. A legmagasabb összeget (16900 forintot) a budapesti ötcsillagos egységek érték el, a legalacsonyabbról a Nyugat-Magyarországon található háromcsillagos egységek (3200 forint) számoltak be.
A bruttó szobaár bevétel összességében 14 százalékkal nőtt. A tárgyidőszakban 10 százalék fölötti emelkedésről a fővárosban, illetve a Balaton partján működő szállodák számoltak be. Az ország más területein a négy- és ötcsillagos szállodák szobaár bevétele 6-8 százalékkal emelkedett, miközben a háromcsillagosoké némileg csökkent.
A budapesti ötcsillagos szállodák szobakihasználtsága 53 százalékos volt. A nyugat-magyarországi háromcsillagos és a kelet-magyarországi négy- és ötcsillagos szállodákon kívül valamennyi egyéb kategóriában 40-49 százalék közötti volt a szobakihasználtság. Februárban lényegesen nagyobb volt a foglaltság, mint januárban. Februárban a budapesti öt-, a balatoni három-, illetve a kelet-magyarországi háromcsillagos szállodák 55-57 százalékos szobafoglaltságot értek el.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.
Újabb fotót hozott a független országgyűlési képviselő.
Sokan rég elfeledett korok és távoli országok problémájának hiszik, de minap Európában is megjelent.
Szaporodnak a helyi önazonosság védelme nevében hozott rendeletek.
A miniszterelnök név szerint említette a Harcosok órája című YouTube-csatornának adott interjúban, de az elemző szerint ezzel neki nincs dolga.