szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A párizsi bűnügyi rendőrség szerdán őrizetbe vette azt a brókert, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő a felelős az egyik legnagyobb francia lakossági bank, a Caisse d'Épargne 751 millió eurós veszteségéért.

A férfit - akinek személyazonosságáról a hatóságok semmit nem árultak el - annak az előzetes eljárásnak a keretében tartóztatták le, amelyet múlt pénteken hivatali visszaélés gyanújával ismeretlen tettes ellen indítottak a banknak az elmúlt hetek tőzsdepánikja idején bekövetkezett vesztesége miatt. A vizsgálat célja megállapítani, hogy mi vezetett a 751 milliós eurós veszteséghez, és hogy megállapítható-e ezért esetleges büntetőjogi felelősség.

A 27 millió francia betétes számláját kezelő Caisse d'Épargne október 17-én jelentette be, hogy 600 millió eurót veszített egy tőzsdeincidensben a pánik idején. Két nappal később távozott posztjáról Charles Milhaud, a bank elnöke és Nicolas Mérindol vezérigazgató. A pénzügyi igazgatót, Julien Carmonát már a botrány kirobbanásakor elbocsátották állásából.  

A belső vizsgálat során - amely arra világított rá, hogy a bank saját tőkéjéért felelős részlegén súlyos szabálytalanságok történtek - a veszteség összege 751 millió euróra emelkedett. A bank derivatív termékekért felelős csapatában az egyik bróker szeptember 15. óta nem tartotta be a tőzsdén befektethető összeghatárokat, annak ellenére, hogy a "piaci körülményekre való tekintettel" erre vonatkozó instrukciókat kapott a bank vezetőségétől, s a belső ellenőrzés megkerülésével saját kezdeményezésére több alkalommal jelentős összegeket vitt a tőzsdére. A belső vizsgálatot követően tett a Caisse d'Épargne feljelentést ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés gyanújával. Az őrizetbe vett alkusz mellett a bank szerint három másik bróker ellen is folyik vizsgálat. 

Franciaországban idén ez a második alkalom, hogy egy bank vesztesége miatt egyik brókerét tartja felelősnek. Az év elején a Société Générale-nál történt hasonló eset. A bank 4,9 milliárd eurós veszteségéért egyetlen alkuszát, Jérome Kervielt tartotta felelősnek, akit azóta is azzal vádolnak, hogy fedezet nélkül kötött határidős megállapodásokat a pénzpiacokon, összesen 50 milliárd euró értékben, amelyeket fiktív tranzakciókkal próbált elfedni. A francia bankfelügyeleti szerv júliusban 4 millió eurós büntetést szabott ki a Société Générale-ra a belső ellenőrzésben tapasztalt hiányosságok miatt. Az ügy következményeként öt személyt, köztük a bank felső vezetőit elbocsátották, ketten pedig felmondtak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Karrier

Bűnbánó bróker önvallomása

„Eladtam a lelkemet az ördögnek és jó árat kaptam érte” – mondja Geraint Anderson, aki pénzügyi elemző volt a Cityben, London pénzügyi központjában. Többi pályatársához hasonlóan zsíros prémiumokat kapott, de végül lemondott állásáról, mert nem akart „a pénz megszállottja” lenni.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Aston Martinból Volvóba vagy Kiába huppannak a londoni brókerek

Az utóbbi évek csúcspontjához képest 60 százalékkal kevesebb prémiummal lesznek kénytelenek beérni az idén a pénzügyi válságtól súlyosan megtépázott londoni City befektetési bankárai - ha egyáltalán kapnak bármilyen jutalmat, jósolja az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző ház. Az idők változását mutatja, hogy a jelek szerint máris sok bankár dél-koreai kocsikba ül át.