szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Japán 100 milliárd dollárig terjedő hitelkeretet bocsát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rendelkezésére saját tartalékaiból, a globális pénzügyi válsággal küszködő feltörekvő gazdaságok megsegítésére, írta japán kormányilletékesekre hivatkozva a pénteki Financial Times.

A londoni gazdasági napilap értesülése szerint ezt Aszo Taro japán kormányfő fogja bejelenteni a fejlett ipari hatalmak és a legnagyobb feltörekvő gazdaságok G20-as csoportjának hétvégi washingtoni rendkívüli csúcstalálkozóján.

A Financial Times szerint Japán 980 milliárd dolláros devizatartalékából ajánlja fel az IMF-nek a hitelkeretet, „ideiglenes intézkedésként”. Taro kormányfő ugyanakkor arra fogja felszólítani a szervezet többi tagállamát, hogy részesítsék állandó tőkejuttatásban az IMF-et.

Ezzel Gordon Brown brit kormányfő és független londoni elemzők is egyetértenek, attól tartván, hogy a bajba került feltörekvő gazdaságok finanszírozási igényeihez nem lesz elégséges a Valutaalap jelenleg szabadon mozgósítható pénzkészlete.

Brown már a múlt hónap végén kijelentette: az IMF-nek 250 milliárd dollár áll rendelkezésére, „de nem biztos, hogy ez elég lesz”, és mind egyértelműbb, hogy jelentős pótlólagos forrásokra van szükség. A brit kormányfő szerint helyes lenne, ha e hozzájárulásokat olyan, jelentős tartalékkal és többletekkel bíró országok ajánlanák fel, mint Kína, vagy az Öböl menti olajállamok.

A Magyarországnak összeállított nemzetközi pénzügyi védőcsomagról nemrégiben kiadott elemzésében a Barclays Capital londoni befektetési csoport is kiemelte, hogy az IMF a jelenlegi válság során már eddig sokkal nagyobb összegeket ítélt meg a bajban lévő országoknak, mint amennyit saját belső szabályai lehetővé tennének. A Valutaalap összesen 34,3 milliárd dollárnyi segítséget ígért, ami a rendelkezésére álló mintegy 250 milliárd dollárnak a 14 százaléka. Ukrajna saját IMF-kvótájának nyolcszorosát, Magyarország a tízszeresét kapja, és több más ország is jelezte, hogy pénzügyi segítségre tart igényt. A Barclays Capital szerint mindezek alapján úgy tűnik, hogy „fogyóban vannak” az IMF szabadon hozzáférhető forrásai.

Simon Johnson, az IMF volt főközgazdásza nemrég szintén azt mondta a Financial Timesnak, hogy a Valutaalap rendelkezésére álló összegek „viszonylag csekélyek”, és a szervezet akkor lehetne komoly globális szereplő, ha lenne például kétezer milliárd dollárja. Johnson szerint elég egy vagy két igazán nagy, segítségre szoruló ország ahhoz, hogy a jelenleg meglévő pénz elfogyjon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Japánban gazdaságélénkítő csomagterv készül

Japán gazdaságélénkítő csomagtervet készít: a nyolcezer milliárd jenes (73 milliárd dolláros) csomag célja, hogy a vállalkozásokat és a fogyasztókat is segítse a magas üzemanyag- és nyersanyagárak hatásainak kivédésében. A kormány augusztus végéig véglegesíti a csomagot.

MTI Gazdaság

EBRD: erős bizalmi alap a magyar-IMF megállapodás

Erőteljesen alátámasztja a magyar pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) létrejött megállapodás a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hétfői állásfoglalása szerint. A bank – részleteket nem említve – maga is támogatást helyezett kilátásba magyarországi cégeknek.

MTI Gazdaság

Ellenzi az IMF a romániai pedagógusok 50 százalékos béremelését

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ellenzi a romániai pedagógusok 50 százalékos béremelését, amely a nemzetközi pénzügyi válság hatásaival együtt veszélybe sodorhatja Románia makrogazdasági stabilitását és a román gazdaság versenyképességét - derül ki az IMF keddi közleményéből.

MTI Gazdaság

Megállapodott Szerbia és az IMF

A belgrádi kormány csütörtöki közleménye szerint Szerbia és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megállapodott abban, hogy a szerb költségvetés hiánya a jövő évben nem haladhatja meg a GDP 1,5 százalékát.

MTI Gazdaság

Japánban is recessziót emlegetnek

Három százalékkal zsugorodott Japán gazdasága az idei év második negyedében az egy évvel korábbihoz képest, ilyen mértékű visszaesésre hét éve nem volt példa.

MTI Gazdaság

IMF: nem lesz román mentőcsomag

A Nemzetközi Valutaalap nem folytat tárgyalásokat Romániával pénzügyi segítségnyújtásról, ugyanakkor a bukaresti vezetést a költségvetési kiadások kordában tartására szólítja fel - derül ki a nemzetközi pénzügyi szervezet keddi közleményéből.

MTI Gazdaság

Kína és japán vezetőit forródrót köti össze

Kína és Japán pénteken megállapodott abban, hogy a bizalom és a kétoldalú kapcsolatok elmélyítése érdekében közvetlen telefonvonalat létesítenek a két ország vezetői között. Elemzők szerint a két ázsiai export-nagyhatalom erőfeszítéseinek döntő szerepe van a világgazdaság megszilárdításában.

MTI Gazdaság

Az IMF Romániában vizsgálódik

A hét elejétől több mint tíz napon át Romániában tartózkodik az IMF és a Világbank közös szakértői küldöttsége az ország pénzügyi rendszerének tanulmányozására. A romániai jelentések kiemelik: már tavaly rögzítették a látogatás tervét és időpontját, és nem folytatnak majd tárgyalásokat egy Romániának nyújtandó pénzügyi támogatásról.

hvg.hu Gazdaság

Jó széllel keletre: a japán jen lehet a menekülődeviza

Ázsia és az arab világ sokkal kevésbé érintett a pénzügyi válságban, mint az USA vagy az európai országok, ezért reális lehetőség lehet a jen szerepének felértékelődése. A japán jen az elmúlt hónapokban erősödött a dollárral szemben, és több elemző szerint a megváltozott nemzetközi helyzetben, amikor a „kockázat” szó már egészen mást jelent, mint egy évvel korábban, akár a menekülődeviza pozícióját is betöltheti.